Birkózás, 74 kg: Bácsi Péter bejutott a legjobb nyolc közé

Vágólapra másolva!
2008.08.13. 05:06
Címkék
Bácsi Péter a 74 kilogrammos kötöttfogású birkózók versenyének a nyolcaddöntőjében az örmény Arszen Dzsulfalakjan ellen lépett szőnyegre, és végül a harmadik menetet kedvezményezettként megnyerve bejutott a legjobb nyolc közé. Az elődöntőért a Sydneyben a 63 kilósok között aranyat nyerő, kétszeres világbajnok, egyszeres Európa-bajnok orosz Varteresz Szamurgasev lesz az ellenfele.
A magyar az első menetben egy szép pörgetéssel előnybe került – a bírók három helyett csak egy pontra értékelték az akciót –, ám az örmény egyenlíteni tudott. Bácsi az első menetet végül 2:1-re nyerte meg, miután a végén még egy egy pontot érő akciót is végrehajtott.Az örmény a második menet közepén majdnem két vállra fektette Bácsit, akit a menet közepének elérkezte megmentett, de 4:0 volt ekkor az örménynek, amikor Bácsi lement térdelésbe.A magyar birkózó ekkor zseniálisan kipördült az örmény öleléséből, és majdnem ő nyomta két vállra ellenfelét – végül 4:4-gyel zárult a második menet.A döntő két percben Bácsi volt a kedvezményezett, ezt kihasználva sikeresen kerülte a veszélyes helyzeteket, és végül megnyerte a menetet, így bejutott a legjobb nyolc közé.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
49 perce

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
50 perce

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
50 perce

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
1 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
1 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
1 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
1 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik