A testnevelési főiskola virágkorát éli, az öttusaszövetségnek mindene megvan, hogy a versenyzőknek a lehető legjobb körülményeket megteremtse. Volt idő, amikor így volt ez nálunk is; néhányan közülünk néhány napig most is élvezhetik mindazt a jót, amit első mondatunk takar. Itthon még örülhetünk, hogy van főiskolánk és van szövetségünk, Szöulban a dél-koreai állam mindent meg is tesz érte, hogy megmaradjon. Ennek köszönhetően odakint készülő és akklimatizálódó öttusaküldöttségünknek nem hiányzik semmi, talán csak néhány ló, de az se nagyon.
„Két öttusakombinát is a rendelkezésünkre áll az utca két oldalán – mesélte a Távol-Keletről Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. – Az egyiken vívóterem, lőtér és ötvenes uszoda, ami az itteni szövetségé, a túloldalon ugyanez, ami az itteni főiskoláé. Bőven vannak edzőpartnereink, németek, spanyolok, kanadaiak, brazilok, egyiptomiak, összedobjuk a pénzt buszra, hogy az edzéshelyszínekre elutazzunk. A régi olimpiai faluban lakunk egy körszállóban, mellettünk egy szép parkban lehet futni, és az atlétikai pálya is a közelben van. Az viszont bizonytalan még, hogy a lovaglást tudjuk-e gyakorolni, nehéz itt válaszokat kicsikarni. De ez nem életbevágóan fontos, legfeljebb húsz percre akartuk lóra ültetni a sportolókat, hogy a megfelelő izomzat is dolgozzon.”
Az időjárás sem mindegy, a levegő páratartalma és hőmérséklete is a pekingihez szoktatja a mieinket, ám nincs köd és nincs szmog – de emiatti hiányérzet sem.
A játékok utolsó hetére váró olimpikonjainkat – Balogh Gábort, Horváth Viktort, Vörös Zsuzsannát, Gyenesei Leilát és tartalékjaikat, Tibolya Pétert, Németh Róbertet és Máthé Vivient azért Dél-Koreában is megérinti már a kínai esemény szele, Cseh Laci döntőjét többen is megnézték (ehhez nekik nem is kellett korán kelniük), Boczkó Gábornak az interneten, a Kossuth rádiót hallgatva szurkoltak. A jövő héten aztán az úszók és a vívók szoríthatnak értük, az érmesek a helyszínen is.
