A pekingi olimpia lőtere esztétikai gyönyört vált ki az emberből, pedig a világ végén van, csakhogy az oda vezető busztúra kéjutazással ér fel. Meseszép hegyek, középkori kolostorok között halad az újságírócsapat, s amikor megérkezünk a célállomásra, még jobban elkerekedik a szemünk. Főleg nekünk, magyaroknak, mivel hazánknak – nem vicc… – egyszerűen nincs fedett lőtere. Ez a pekingi nemcsak hogy fedett, hanem kacsalábon is forog, olyan, mint Európában egy királyi vagy elnöki rezidencia.
Odabent épphogy elkezdődött a férfiak 10 méteres légpuskaviadalának döntője. Sidi Péter a hatodik helyen jutott be a nyolcas fináléba, s az első hat sorozat után is ott áll, hatodikként. Addigra már becsúszott egy 9.6os a harmadik lövésnél, de most kivágja a rezet, a 10.7-tel feljön ötödiknek, sőt a nyolcadikban majdnem a kör kellős közepébe trafál, a 10.8 a nap legjobb eredménye, és immár holtversenyben negyedik a komáromi lövő! Mielőtt azonban érmes reményeket kezdenénk dédelgetni, egy 10.2-essel, végül egy kerek tízessel zárja a napot, s mivel ugyanúgy 698.4 pont az összteljesítménye, mint az orosz Konsztantyin Prihodcsenkóé, jöhet a szétlövés.
Itt már nemigen tud összpontosítani a harmadik olimpiáján versenyző Sidi, 9.1-et lő, az orosz 10.0-t, övé az ötödik hely, Sidié a hatodik.
Közben – szinte észrevétlenül – versenyzáró 10.8-asával egy szemüveges indiai, bizonyos Abhinav Bindra mindenkit lehajráz, köztük a hazaiak athéni olimpiai bajnokát, Csu Csi-nant és a finn Henri Häkkinent is, s ennek két okból is különös jelentősége van.
Egyfelől a pandzsábi származású Bindra győzelmében mi is benne vagyunk, mert korábban Szucsák László személyében magyar szövetségi kapitánya volt az indiai válogatottnak. Egyébként az aranyéremről lecsúszó Csu Csi-nan a sajtóértekezleten úgy sírva fakad, hogy percekig nem tud szóhoz jutni. Kiderül, ez volt az utolsó versenye, visszavonul, és nagyon szerette volna megvédeni olimpiai bajnoki címét.
Egy biztos: zokogó sportlövő olimpiai bajnokot még nem láttam közelről. Igaz, nevetőt sem sokat…
Bindra csuda pofa, körülbelül annyira hozza lázba a történelem első egyéni indiai olimpiai bajnoki címének megszerzése, mint engem egy sima tök passz megnyerése – kontra nélkül! – a Duna Park kávéházban.
„Hogy mennyire változtatja meg az életemet ez az aranyérem? Semennyire, eddig is jól megvoltam, ezután sem lesz gondom. Miből élek? Abból, hogy egy puskával lyukakat lövök egy fekete papírlapba…”
Bindrát különben egy komplett stáb segíti, összehaverkodunk a „szellemi edzőjével” – mental coachnak mondja magát a joviális úr, majdnem azt írom, hogy mentalista… –, aki azonban nem kókler, hanem orvosprofesszor, tényleg ért ahhoz, hogy megnyugtassa a sportlövőt. Bindrával annyira sikeres, hogy az olimpiai bajnok majdnem elaludt a győzelmi sajtóértekezleten, miközben az indiai újságírók örömrivalgásban törtek ki.
A két magyar – Kisvárdai István, Sidi edzője a másik – boldog, és igazuk is van, nem mindennap lesz hatodik az ember olimpián.
„Tizenhat éve edzem Pétert, most azt mondanám, olyan, mintha az apja lennék, de szerencsére ahhoz nem elegendő a korkülönbség. Mondjuk, a fogadott bátyja vagyok. Szóval, nem könnyű Magyarországon sportlövőnek lenni, köztudomású, hogy nincs fedett lőterünk, ezért télen elmentünk a környező országokba edzeni: Németországba, Ausztriába, Csehországba, konkrétan Plzenbe. Nem panaszkodhatunk, megkaptunk minden feltételt a felkészüléshez, még Colorado Springsbe is kimehettünk tréningezni, az Egyesült Államok olimpiai létesítményébe. Ez a hatodik hely nem rossz, sőt kimondottan jó, Petinek van még két száma itt, Pekingben, a háromszor negyven lövéses öszszetettben még az érem is összejöhet – a fekvő testhelyzetű viszont lutri, arra nem lehet jósolni. Mit mondjak még? Csak szeptemberben lesz harmincéves, előtte a világ, ebben a sportágban ötvenéves korukig is nyugodtan versenyezhetnek az emberek. És Peti már három olimpián van túl!”
Ráadásul hétfőtől elmondhatja magáról, hogy pontszerző.
