Cseh László nem beszél a leve gőbe, legyen szó világ- vagy Európa-bajnokságról, ne adj’ Isten, olimpiáról. Nem ígér felelőtlenül, saját magával szemben csak az az elvárása, hogy élete legjobbjával teljesítse a távot. „Mindig aranyat remélek… Ígérni ellenben csak azt tudom, hogy mindent megteszek a jó szereplésért” – íme a hitvallása.
Vasárnap a 400 méter vegyes volt soron (8–10. oldal). A vége ezüstérem és Európa-rekord (4:06.16). Mögötte pedig ihletett, magabiztos, mindenre elszánt versenyzés.
Hogy Michael Phelps verhetetlen, már közhely. Axióma. A „Vizeskockában” világrekorddal (4:03.84) nyert, de egyáltalán nem úgy, ahogyan akart. Cseh és Ryan Lochte ugyanis tisztelet ide, reménytelen vállalkozás oda, tett róla, hogy legyen néhány nehéz pillanata.
„Fél távnál még nagyon szoros volt a verseny, csodálkoztam is…” – így a Mark Spitz babérjaira törő amerikai, aki a magyar úszó produkciója előtt fejet hajtva szögezte le, nagy dolognak tartja, hogy világrekorddal nyert.
Állítólag utoljára ezen a távon, ugyanis edzője megígérte neki, hogy pekingi világrekord esetén nem kell többé rajthoz állnia 400 vegyesen. Ha így lesz, megnyílhat a világ a magyar klasszis előtt. Cseh persze nem tagadta meg önmagát: „Még sokáig velünk lesz – a rekordja miatt mindenképpen… Ami motivációnak nem rossz” – kommentált a magyar klaszszis, aki az eredményhirdetés után így beszélt: „Most még csak elégedett vagyok, ám leszek még boldog is.”
A negyedik helyen és roppant feldúltan zárta a napot a párbajtőröző Boczkó Gábor (6–7. oldal). Indulata érthető, hiszen a bronzmeccsen a hoszszabbításban kapott ki a spanyol José Luis Abajótól, ám ez csak ráadás volt… Előtte ugyanis elődöntőt veszített a francia Fabrice Jeannet ellen, még korábban, a nyolc között pedig a lengyel Radoslaw Zawrotniakkal vívott asszóját a gyenge zsűriskedés tette élvezhetetlenné. Különbség, s persze nem kicsi, hogy azt a csörtét megnyerte, mint ahogy korábban a világranglista-vezető venezuelai Silvio Fernándezen s előtte az olasz Alfredo Rotán is túljutott. „Nyolc éven át dolgoztam az éremért, s most kicsúszott a kezemből. Ezt már senki és semmi sem hozhatja vissza. Vigasztalhatatlan vagyok. Mindegy, tizenötödikén lesz a csapatverseny, addig meg kell emésztenem a megemészthetetlent…” – magyarázta felindultságát. Rágódhatnak a nap történésein Boczkó csapattársai is, hiszen a világbajnok Kulcsár Krisztián már a 32 között kiesett, az Európa-bajnok Imre Géza pedig a 16 között búcsúzott („Ami balszerencse érhetett, el is ért…” – értékelt).
Ungvári Miklós is joggal vigasztalhatatlan (11. oldal). A 66 kilogrammos cselgáncsozót a nyolc közé jutásért vívott meccsen döntetlen állásnál, három másodperccel (!) a vége előtt megintették, mondván, földharc közben belenyúlt ellenfele ruhájának ujjába… Edzője szerint „egy jól kézben tartott meccset bukott el”.
Nagysolymosi Sándor roppant sportszerűen elismerte, hogy tanítványa hibázott, azt már >>>
