Az egyes kapunál úgy érezzük magunkat, mint a Tour de France rajtjánál. Nyüzsögnek a csomagtartójukra szerelt bringákkal a csapatokat kísérő autók, az egyik mellett magyar fiatalember beszél franciául egy angol masszőrrel, akin – hogy még cifrább legyen a kép – magyar címeres trikó feszül.
Bodrogi László – merthogy ő a magyar fiatalember –, a Crédit Agricole volt kerekese kérésére a szövetség megoldotta az angol gyúró (Francis Bur) és a francia szerelő (Pascal Ridel) kiutaztatását a pekingi olimpiára, amelyen a magyar versenyző esélyesként indul. Hogyne indulna esélyesként, amikor tavaly ezüstérmes lett az időfutamban a stuttgarti világbajnokságon.
„Hogy favorit vagyok-e, az viszonylagos. Roppant erős a mezőny, ma már az olimpián nincs olyan, hogy amatőr vagy profi, a teljes élmezőny rajthoz áll. Plusz a pálya is gyilkos, gonosz emelkedőkkel, nem lesz könnyű dolgom.”
De miért is lenne? Az olimpia a versenyek versenye!
Odabent, a magyar csapat épülete előtt – természetesen – Csötönyi Sándor tart „audienciát”. A Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnökénél gyakorlatilag minden sportolónk és vezetőnk megáll egy szóra, és nem hiába: „Csötkének” mindenkihez van néhány jó tanácsa, életbölcsessége.
„A kézilabdás lányok tündérek, sokat kártyázom velük esténként, már a repülőgépen összebarátkoztunk. Úgy össze voltunk zsúfolódva, mint a mirelit csirkék, aztán Pekingben be tudtam vásárolni, mindegyiküknek ajándékoztam is egy-egy karórát” – mesélte a szakember.
A szomszédos asztalnál Kovács „Kokó” István atlantai olimpiai bajnokunk traktálja élményeivel a tátott szájjal figyelő utódokat, Bedák Pált, Kalucza Norbertet, Varga Miklóst, Káté Gyulát és Szellő Imrét. Szántó Imrének, az edzőként most is Pekingben tartózkodó egykori mesternek sok újat már nem lehet mondani az ökölvívás című tantárgyból – meg úgy általában az életről sem.
„Persze Bedák a negyeddöntőben valószínűleg összekerül a kínaiak kétszeres világbajnokával, Cou Si-minggel, de éppen az önök lapjában nyilatkoztam, hogy sorsolástól függetlenül készítem fel Pimpát. Így hát nem panaszkodhatunk, meg kell vernie a kínait, különben nem lehet olimpiai bajnok” – szögezi le Öcsi bácsi.
Balzsay Károly szövetségi kapitány a megszokott megfontolt, visszafogott arcát mutatja, neki talán már Káté vasárnapi mecscsén jár az esze. Közben Csötönyi kicsit leckézteti az olimpiai újonc Kaluczát: „Súlyban vagy, Norbi?” „Igen, ötvenhárom kiló vagyok, Sanyi bácsi.” „Nem ötvenegyben indulsz véletlenül?” „De igen…” „Mit ettél ebédre?” „Egy kis salátát meg gyümölcsöt…” „Az nem jó, savat csinál, és még éhesebb, idegesebb leszel tőle…” Aztán Kátéhoz fordul: „Gyula, minden nagy ellenfeled a másik ágra került, igaz, a román, akivel a harmadik fordulóban találkozol, már háromszor megvert, de többnyire csalással. Az örmény? Dobálja a fejét, kapálódzik, azzal nem lehet problémád! Ha pedig nem megy a boksz, csípni kell, rúgni, harapni…”
Odafönn, a kilencediken az úszók körlete. A hátúszó Szepesi Nikolett Dara Eszterrel lakik egy szobában, példás rend uralkodik, látszik, házias ifjú hölgyeké a helyiség.
„Életem nagy élménye ez az olimpia, már most is, pedig még nem is úsztam. A minap itt járt – mármint nem a szobámban, hanem a faluban – Roger Federer, készítettünk egy közös fotót, itt van, ni!” – és már mutatja is Szepesi mobiltelefonja képernyőjét, tényleg ott állnak a svájci világelső teniszezővel.
Dara Eszternek folyton meggyűlik a baja az új cápadresszel.
„A múltkor az országos bajnokságon szakadt el, aztán kaptam egy újat, ennek meg a lábát vágta ki a körmöm. A fenekem fölött be is folyik a víz, ettől függetlenül gyorsabban haladok benne, mint a régiben” – ad rögtönzött használati utasítást a fiatal rekorder. Ha már a fiatalságnál tartunk: Kapás Boglárka – április 22-én múlt 15 éves – nemcsak az úszók között a legifjabb, hanem az egész magyar küldöttségben. Négyszáz gyorson próbál szerencsét.
„Egerszegi Krisztina a példaképem, tanulni jöttem Pekingbe, ha a 4:19 perces egyéni csúcsomat megjavítom, már boldog leszek. A középdöntő? Édes álom…”
Itt, az olimpián a BVSC úszóját Széles Sándor edzi.
„Négy éve, Athénban is az én emberem volt a legfiatalabb, az akkor tizenöt éves Gyurta Dani, most meg Boglárka.”
Ezt már az erősítőteremben mondja Széles, de mielőtt folytathatná, Gyurta hirtelen rászól: „Forduljon el, Sanyi bá’, ne köhögjön felém!”
Hát igen, minden apróságra figyelni kell a százméteres mellúszás selejtezőinek délelőttjén…
„Jó formában érzem magam, összeállt a stílusom, bizakodó vagyok” – mondja a négy évvel ezelőtt kétszáz mellen olimpiai ezüstérmes úszó.
Aztán beugrik a vízbe, Széles pedig szakmai elemzésbe kezd: „Sokan azon csodálkoznak, mennyire izmos Dani, pedig még vissza is vettünk a muszklikból. Amikor a gödör mélyén volt, másfél-két éve, hetvenkilenc kilót nyomott a 183 centijéhez, most meg csak hetvenhatot. És azt a három kilót az izomból adta le. Hosszú évek alatt kellett rájönnöm, hogy a túl erős felépítés hátrányt is jelenthet, mert növeli a vízellenállást.”
Az élet nem csak nappal pezseg a faluban. Éjszaka sincs nyugalom, itt-ott mindig világít egy-egy lámpa.
