Sidi a csúcsra érhet

2008.08.07. 23:13
Címkék
Szombat hajnalban a magyar sportlövők megkezdik az olimpiai küzdelmeket Pekingben. Versenyzőink az elkövetkező tíz nap során birtokba veszik a lőteret, s legalább két éremmel szeretnének hazatérni.

Ki ne emlékezne az athéni olimpiára, a Markopulo lőtéren történtekre?! A női skeet versenyében Igaly Diána fantasztikus sikert aratott, győzelmét követően méltán zengték a magyar szurkolók a „Dia-dia, Hungária!” rigmust.

Négy esztendő eltelt, és sportlövőink – köztük Igaly Diána – ismét éremreményekkel utaztak el az olimpiára. Noha a rendkívül szimpatikus koronglövő az elmúlt négy esztendőben nem szerzett érmet világversenyen, az olimpiai rajt előtt nem rejtette véka alá: bízik benne, hogy Pekingben is sikerül dobogóra állnia. Sőt klasszisának, rutinjának, küzdőszellemének köszönhetően győzelmi álmai is lehetnek.

Igaz, a papírforma szerint erre inkább a fiatal puskásnak, Sidi Péternek van esélye. A komáromi lövő 60 fekvőben, a 3x40 lövéses összetettben, továbbá légpuskában is lőállásba lép – utóbbiban jó esélyei vannak az éremszerzésre, akár a nagy diadalra is.

Hogy ezt mire alapozzuk?

Az idény elején ciprusi edzőtáborozás során világcsúcseredményt ért el, jelenleg harmadik a világranglistán, és az elmúlt négy esztendő húsz versenyéből tizenkétszer szerepelt a fináléban. Sőt hétszer a dobogón is zárt.

Beszédes statisztika. Ahogyan az is sokat elmond Sidiről, hogy két tekintélyes szaklap, a Sports Illustrated és a Gazzetta dello Sport is érmes helyre várja a magyar versenyzőt.

Igaly és Sidi mellett további három magyar lövő utazott el Pekingbe. Szombat hajnalban női légpuskában Tóth Anita, vasárnap légpisztolyban Csonka Zsófia kezdi meg a küzdelmeket. Mellettük még a 2006-ban vb-bronzérmes dupla trapos Gerebics Roland jut szerephez, akinek kimagasló teljesítményre lesz szüksége a döntőbe kerüléshez.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 perce

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
5 perce

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
5 perce

Megvan a magyarok kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
6 perce

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
15 perce

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
20 perce

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
38 perce

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
51 perce