Negyedik olimpiáján negyedik aranyára hajt

2008.08.07. 23:13
Címkék
Sokak szerint már az 1996os atlantai olimpián is ők voltak az igazi Dream Team. Az Egyesült Államok női kosárlabda-válogatottja diadalmaskodott a legutóbbi három olimpián, és Pekingben is az aranyérem favoritja.

Fura, katonás sajtóértekezlet volt, annyi szent. Caroline Williams, a Team USA sajtófőnöke szépen sorba állította a tizenkét játékost és Ann Donovan edzőt a pódiumon, a tréner mondott egy rövid tájékoztatót, majd a 12 hölgy letelepedett a hatalmas terem különböző pontjain, s megkezdődött a kiscsoportos foglalkozás: az újságírók ahhoz a játékoshoz mehettek oda kérdéseket feltenni, amelyikhez csak akartak…

„Ez a tizenkét remek kosaras, egyben remek ember – valamennyien a fiatalok példaképei lehetnek – győzni jött ide, Pekingbe. Négy éve Athénban a csapat másodedzője voltam, most vezetőedzőként szeretném sikerre vezetni a társaságot” – mondta bevezetőjében az 1984-es és 1988-as olimpiai bajnok Ann Donovan.

Lisa Leslie – aki az Athén óta eltelt időszakot gyerekszülésre is kihasználta – a maga 36 esztendejével a csapat legtapasztaltabb tagja. És a legeredményesebb is: negyedik olimpiáján negyedik aranyérme megszerzését tűzte ki célul maga elé.

„Eldöntöttem, hogy ez lesz az utolsó olimpiám. Most, hogy anya is lettem, már nem bírnám a kétfrontos helytállást. Roppant erős a mezőny, de a felkészülés során legerősebb ellenfeleinket, a világbajnok ausztrálokat és az oroszokat is legyőztük, így hát bizakodunk” – mondta a modellkedéssel is foglalkozó, csinos, 195 centis center.

A válogatottnak négy olyan játékosa van, aki az ősztől a Rátgéber László irányította Szpartak Moszkva Region csapatát erősíti: az irányító Sue Bird, a bedobó Diana Taurasi, valamint két center, Tina Thompson és Sylvia Fowles.

Legfrissebb hírek

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
3 perce

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
16 perce

Simon Petra: Nem vagyunk olyan messze a norvégoktól

Kézilabda
16 perce

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
37 perce

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
37 perce

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
46 perce

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
1 órája

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
1 órája