Csonka forduló lesz

2008.08.07. 23:13
Címkék
Immár bizonyos, hogy csonka lesz a harmadik forduló az élvonalban: elmarad a szombatra kiírt Kecskemét–Győri ETO találkozó, ugyanis a vendégek majd mindegyik labdarúgója vírusos betegségben szenved. A találkozó új játéknapja: szeptember 7., vasárnap, 20 óra.

Az elmúlt héten a Győri ETO FC sikerrel vette az UEFA-kupában a grúz Zesztafoni elleni akadályt (3–2-es összesítéssel), hétfőn aztán az együttes hazai környezetben, bajnoki mérkőzésen 3–0-s vereséget szenvedett a DVSC-től. A meccset követően kiderült, a hazaiak enervált játéka annak volt betudható, hogy a grúz túrát követően több labdarúgó belázasodott, a Rotavírus következtében hasmenéssel, hányással küszködött. A panaszok keddre sem szűntek meg (öt futballista infúziós kezelést kapott), és már ekkor felvetődött, a győriek kezdeményezik a Kecskeméten esedékes bajnokijuk elhalasztását. Egervári Sándor, a gárda vezetőedzője úgy nyilatkozott, ha a klub orvosai csütörtökig megnyugtató választ adnak a játékosok állapotáról, azaz ha sikerül úrrá lenni a gondokon, az ETO elutazik soros bajnoki fellépésére. Azonban ha a betegség elhúzódik, kérik a meccs elhalasztását. Ez utóbbi eshetőség következett be…

„Közöltük gondunkat a szövetség versenybizottságával, majd miután két újabb labdarúgó jelezte, rosszul érzi magát, az orvosi stábbal konzultálva kértük az összecsapás elhalasztását” – fogalmazott Klement Tibor, az ETO ügyvezető igazgatója.

Kovács László, az MLSZ versenybizottságának elnöke megerősítette, a győriek valóban kérték a találkozó elhalasztását, ők pedig helyt adtak a kérésnek.

„Megkaptuk a beadványt, amelyben a győriek közlik: tizenkét játékosuk megfertőződött, így sportolásra alkalmatlan állapotban vannak – mondta Kovács László. – Ezt követően telefonon beszéltünk Klement Tiborral, aki megerősítette, a futballisták egyelőre nem tudnak tréningezni. A versenybizottság csütörtök délelőtt összeült, majd úgy döntött, hogy a Kecskemét–Győr mérkőzést új időpontban, szeptember hetedikén, vasárnap húsz órakor játsszák.”

Annyit feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a kecskemétiek egy pillanatig sem tiltakoztak a döntés ellen (ne feledjük, az újonc hasonló gondokkal küszködött az első fordulóban, mégis pályára lépett a Paks ellen, s 2–1-re veszített), Losonczy László ügyvezető igazgató jobbulást kívánt a gyengélkedőknek. Sportszerűségből jeles…

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 perce

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
5 perce

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
6 perce

Megvan a magyarok kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
6 perce

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
15 perce

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
21 perce

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
38 perce

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
51 perce