Befejeződik a TT-sorozat

2008.08.07. 23:13
Címkék

Országos bajnokság országos bajnokságot követ a sportágban. A múlt hét végi olimpiai távú ob (másik nevén: Vasi Vasember) után a mezőny ezen a szombaton a sprinttávon versenyez; Szombathelyet követően ezúttal Fadd-Domboriban kell rajthoz állniuk triatlonosainknak. E verseny is beleszámít a Triatlon Tourba, a sorozatban ez lesz az utolsó az idén. Bár a táv rövidül, ugyanolyan végeredményt is hozhat a küzdelem, mint legutóbb. A juniorkorú Tóth Zsófia mármár az első számú versenyzőnek számít itthon, júniusi vbbronzérme után – amelyet korosztályában ért el – egyre inkább uralkodója lett idehaza a felnőttek mezőnyének. Licskó Csaba tanítványa az olimpiai távon Koch Renátát és Szabó Zitát legyőzve lett magyar bajnok; most – ha megint sikerrel jár – részben más társasága lesz a dobogón. Szabó Zita ugyanis a verseny alatt már Peking felé veszi az irányt, hogy egyetlen olimpikonunkként próbáljon meg helytállni augusztus 18-án.

A férfiaknál is előfordulhat, hogy Bajai Péter újabb bajnoki címmel gazdagodik, ám itt azért sűrűbb lesz a mezőny. Borbély Miklós tanítványa mellett a szombathelyi verseny ezüstérmese, Lipták Tamás is nyerhet, de többek között Kuttor Csaba, Faldum Gábor és Pocsai Balázs is befuthat elsőként. Először persze úszni kell, 24 fokos vízben, aztán kellemesnek tűnő terepviszonyok között kerékpározni az üdülőtelepről Fadd felé, majd futni Fadd-Dombori és a Duna között. Az ob a háromnapos SporTolna Triatlon Fesztivál része, péntektől vasárnapig tartanak az események.

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
4 perce

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
10 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
15 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
30 perce

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
38 perce

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
1 órája

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
1 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2 órája