A tizennégy karátos autó és a piros haj

2008.08.07. 01:51
Címkék
Újabb magyar küldöttség indult útnak a pekingi olimpiára – tele éremesélyessel! Sári Nándor kajakosainak köszönhetően a magyar olimpiai csapat nagy aranyreménységei, vagyis Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, Kovács Katalin, Janics Natasa és a többiek ültek repülőre szerda délután. Velük tartott öt fiatal úszó és Szávay Ágnes teniszező is.

Piros kakastaréj és hatalmas mosoly. Így érkezett Kucsera Gábor Ferihegy 2-re. A kajakpárosok 1000 méteres versenyének aranyesélyese amúgy is feltűnő jelenség (ezt lemérhettük a gépeikre várakozó hölgyutasok elismerő pillantásaiból), piros színű irokéz frizurájának köszönhetően azonban egyszerűen nem lehetett őt szem elől téveszteni.

Hogy az új dizájn az ellenfelek elrettentésére készült?

„Nem, csak szeretem a nem mindennapos dolgokat” – mondta Kucsera, aki a pekingi döntőre még látványosabb hajkoronát ígért.

Janics Natasa sem „szürkült bele” a tömegbe. A szőke hölgy, karján kilenchetes kiskutyájával, Jackie-vel azonnal magára vonta a gyerekek figyelmét, akik nem szalasztották el, hogy a kutyasimogatás mellé autogramot is kérjenek Athén kétszeres olimpiai bajnokától.

Natasa pedig készségesen állt rendelkezésre, ahogyan Kovács Katalin is alákanyarította nevét az egyik külföldi turista magyar konyháról szóló szakácskönyvébe. A hölgy „jól kifőzte”, hogy kitől kérjen aláírást és közös fotót – megeshet, néhány hét múlva Peking háromszoros bajnoka mosolyog vissza rá a Budapestről szóló fotóalbumból…

Kovácson egyébként cseppet sem látszott az olimpiai izgalom. Rutinos utazóként jó zenékkel és két könyvvel indult a kínai főváros felé. Így tett Kammerer Zoltán is (táskájába bekerült Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című könyve), akinek jó poénként már a reptéren kis magyar zászlót nyomtak a kezébe.

„Gyakoroltam, már nagyon tudok lengetni – tartott rögtönzött bemutatót a magyar csapat háromszoros olimpiai bajnok zászlóvivője, aki nem rejtette véka alá pekingi céljait sem. – Én csak azt mondom: öt karika, öt arany. Kucsival mindkét számban nyerni szeretnénk.”

És ha már a zászlónál tartunk, a magyar-lengyel kettős állampolgárságú Kozák Danuta hozzátartozói lengyel zászlóval érkeztek a repülőtérre.

„Édesanyám lengyel, és rokonaink épp Magyarországon tartózkodnak. Ők szintén elkísértek, s lengyel zászlót is hoztak magukkal. A rokonság is nagyon szorít értem” – magyarázta Kozák, miközben „törékeny” feliratú cetliket ragasztgatott kajaklapátjára, a sok-sok csomag közül a legfontosabbra.

Aztán elérkeztek a búcsú pillanatai.

Egy ölelés, egy puszi, egy baráti pacsi, biztató szó vagy mosoly, no meg a pekingi akkreditációs kártya mindenkinek járt. Versenyzőink beléptek a tranzitba.

Számukra (is) megkezdődött az olimpia.

Legfrissebb hírek

Ellenféllesen: Grúzia–Észak-Írország

Minden más foci
13 perce

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
32 perce

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
45 perce

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Kuhta Vladiszlava arany-, Hámori Luca ezüstérmes lett az Eb-n!

Ökölvívás
1 órája

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
1 órája

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
1 órája

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
1 órája