A kihívás vonzotta, nem a pénz

2008.08.07. 23:13
Címkék

Mit szólnak a Real Madridnál, amikor meghallják, hogy a Manchester Unitednél marad?Mit szólnak a Real Madridnál, amikor meghallják, hogy a Manchester Unitednél marad?

Csak én vagyok felelős a helyzetért. Nem az ő hibájuk volt, én jelentettem ki, hogy a Realhoz szeretnék igazolni. Még ha akaratlanul is, de a két klub közötti súrlódást is én robbantottam ki.

A BL-döntő után és az Európa-bajnokság alatt, illetve után is eltökéltnek tűnt, hogy elhagyja a Manchester Unitedet, és a Realban folytatja. Most mit szeretne?

Tudtam, hogy a Real szívesen lát, és állítólag nagyon tekintélyes ajánlatot tett értem. Azt szerettem volna, ha a Manchester elfogadja, én pedig mehetek Madridba. Ha tagadnám, mindenkit, így magamat is becsapnám.

Miért akart távozni?

Miután megnyertük a Bajnokok Ligáját, úgy éreztem, hogy öt év alatt mindent elértem, amit csak lehetett. Úgy éreztem, új kihívásra van szükségem. A kihívás mellett azt is fontosnak éreztem, hogy a portugál és a spanyol életstílus nagyon hasonló. Talán emiatt fontolgattam a váltást.

Semmi másért? A fizetés nem számított?

Velem kapcsolatban sok a spekuláció. Biztos, hogy volt, aki szerint fő célom a még több pénz kicsikarása volt. A hiúságomat is legyezgette, hogy huszonhárom évesen minden idők legdrágább játékosa lehettem volna. Büszke vagyok, hogy elismerik a munkámat, de ez sem volt döntő befolyással rám. Ha a pénzen múlna, sohasem hagynám el a Manchester Unitedet.

Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
11 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
18 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
24 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
31 perce

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
56 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
58 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
59 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája