Könnyed németverés

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.08.05. 06:36
Címkék
A második félidőre feljavuló védekezésével és látványosabbá váló támadójátékával fölényesen verte meg a magyar válogatott az ugyancsak Európa-bajnoki selejtező előtt álló német ellenfelét.

Úgy kezdtek el rohanni az egy aránt a jövő héten kezdődő Európa-bajnoki selejtezőre készülő csapatok, mintha nem lett volna legalább negyven fok a fülledt büki tornacsarnokban. Az őrült iramba persze bele-belecsúszott egy-két technikai malőr, eladott labda – egyszóval nem a játék látványos jellege domborodott ki. A „szépség” a második játékrész második felére érkezett meg a szakadó esővel és a csarnokba beáramló, frissülő levegővel – miután 22–22-nél három percre bedugult az eredmény, jött Vida Anna, és megszerezte a magyar válogatott első tripláját. Ezt követően Fegyverneky Zsófia mutatós tempói és Vajda Anna erőtől duzzadó játéka követelt kiemelt figyelmet.

A német válogatott ugyanúgy az átalakulás időszakát éli, mint a magyar. Erről hosszas eszmecserét folytathatott a két, egyaránt pécsi kötődésű szövetségi kapitány. A mieink alig több mint egy hete egy törökországi tornán megverték a német csapatot, amely mindössze négy játékost tartott meg a tavalyi kontinenstornán szereplő keretéből. Hogy a magyar győzelemre Bükön is meglegyen a minél nagyobb esély, arról a csapatkapitány Vajda Anna is gondoskodott: csaknem a dudaszó pillanatában, a félidő lefújása előtt dobott duplát.

A második húsz percben szinte muzsikált a labda a magyar kezeken. Először is felpörgött a mieink védekezése, majd jelentősen javult a palánk alatti játék, és a labdaszerzéseket követően a támadások is látványosabbá váltak. Előbb Ujhelyi Petra lepte meg parádés légpasszal Vajda Annát, majd a remek játékkal dupla duplát elérő pécsi magasbedobó (18 pont, 10 lepattanó) adta vissza a kölcsönt, s azon Ujhelyi Petra sem sértődött meg, hogy nem ő, hanem Horti Dóra fejezte be az akciót.

A végén mindenki játéklehetőséget kapott a magyar válogatottban, s mindenki igyekezett is élni vele. Kedd délelőtt a két együttes ugyanebben a csarnokban találkozik – zárt kapuk mögött.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
4 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
5 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
5 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
5 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
5 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
5 órája

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
5 órája

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik