Heti százezer font az ajánlat

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2008.08.05. 23:09
Címkék

Ki tudja, ha nincs az oroszoknak lőtt három gólja az Európa-bajnokságon, talán nincs is ekkora felhajtás az Eb-n négy találatig, no meg aranyéremig jutó David Villa körül. De van. A morális és anyagi válságban lévő Valencia 26 éves támadóját most éppen a Tottenham próbálja magához csábítani, s ha hinni lehet José Luis Tamargo játékosügynöknek, Villának sincs ellenére a Londonba költözés.

Persze heti 100 ezer fontos fizetésért másnak sem lenne.

Konkrétan ennyit kínál neki a Hotspur, amely a hírek szerint brit átigazolási rekordnak számító összeggel, 32 millió fontos ajánlattal készül megpuhítani a kulcsjátékosaihoz (Villa, David Silva) foggal-körömmel ragaszkodó Valenciát.

„Ha a Tottenham elküldi a hivatalos ajánlatot, a Valencia fontolóra veszi, ezt biztosan tudom” – állítja senor Tamargo.

Noha a korábban a Liverpool által körbeudvarolt spanyol csatár ügye elvileg még csak folyamatban van, valamint a két orosz félistent, Andrej Arsavint és Roman Pavljucsenkót is csak hajkurássza a Tottenham, nem árt komolyan venni Daniel Levy elnök törekvéseit, például a Bajnokok Ligája-indulás kiharcolását. Jelzésértékű, hogy a klub csak ezen a nyáron 40 millió fontot költött már a csapat megerősítésére (Robbie Keane távozott, vélhetően a másik csatár, Dimitar Berbatov is búcsút int), az elmúlt 12 hónapban pedig 97 milliót; továbbá tavaly októberben Levy leültette a kispadra a világ egyik legjobb szakemberének tartott Juande Ramost.

Legfrissebb hírek

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr –hivatalos

Labdarúgó NB I
3 perce

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
17 perce

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
21 perce

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
23 perce

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
35 perce

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
39 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
46 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik