Gyánó Szabolcs harcra kész

2008.08.05. 06:36
Címkék

Nagy várakozás előzi meg a szombat esti Vasas– MTK Budapest bajnokit. Az angyalföldi szurkolók csapatuk várakozáson felüli rajtja, a Bp. Honvéd és az Újpest legyőzése után várhatóan jóval nagyobb számban fognak kimenni az Illovszky Rudolf Stadionba, mint a korábbi találkozókon. Gyánó Szabolcs is nagyon várja a szombat esti öszszecsapást. A legutóbb Portugáliában szereplő, angyalföldi nevelésű csatár kisebb sérülés miatt hagyott ki néhány hetet, ám a hét végére játékra jelentkezik: „Szerencsére megúsztam súlyosabb sérülés nélkül azt a rossz mozdulatot, szeretnék játszani az MTK ellen, bár a fiúk nélkülem is emlékezetes győzelmet arattak a Honvéd és az Újpest fölött. Ezt kell folytatnunk szombaton.” A harmadik forduló rangadója Merczel Zsoltnak is különösen fontos. A 18 esztendős, tehetséges futballista épp a Sándor Károly Akadémiáról szerződött a Fáy utcába, és kötelezte el magát hoszszú távra a piros-kékekhez: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Vasas labdarúgója lehetek – mondta Merczel. – Nagyon várom az MTK elleni meccset, és bízom benne, hogy győztes találkozón fogok pályára lépni a nevelőegyesületem ellen.”

Legfrissebb hírek

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 perce

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
7 perce

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
30 perce

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
31 perce

Férfi vízilabda ob I: az FTC harmadszor is legyőzte a Honvédot

Vízilabda
44 perce

Nem láthattunk gólt a szlovén–skót NL-meccsen

Minden más foci
57 perce

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

Jagusic gyönyörű góljával a 25. percben megszerezték a vezetést a horvátok

Magyar válogatott
1 órája