Fontban kapott sztárgázsi

Vágólapra másolva!
2008.08.05. 23:09
Címkék
Tizenöt-húszezer néző előtt futballozhatna hétről hétre Angliában, mesés ajánlattal, hazai szinten elképesztő fizetéssel a zsebében újra kedvenc lehetne Győrben. Ám egyikből sem kér, a Ferencváros hívó szava mindennél fontosabb volt számára. Pedig Ferenczi István sohasem nyilatkozta, hogy gyerekkora óta a Fradinak drukkol. Már csak azért sem, mert ez nem igaz. Mindig ellenfélként találkozott az FTC-vel, ám ezen a nyáron döntő lépésre szánta el magát: a közvéleményt alaposan meglepve elköszönt az angol másodosztályú Barnsleytől, amellyel szerződése volt, és meg sem állt az Üllői útig...

Rendben lesz a Tököl elleni bajnoki rajtra?Rendben lesz a Tököl elleni bajnoki rajtra?

Egy hete kapcsolódtam be a Ferencváros edzésmunkájába, úgyhogy van némi lemaradásom – válaszolt a csatár. – De szerencsére vádlisérülésem teljesen rendbe jött. Hihetetlen, de haza kellett jönnöm ahhoz, hogy elmúljanak a panaszaim. Eisemann László és Lipcsei Gábor masszőrök szinte pillanatok alatt meggyógyítottak. Ha azt mondom, hogy Magyarországon ilyen szempontból jobbak a körülmények, mint Angliában, aligha hiszik el. Pedig így van. Hiába van szinte minden pályán olyan orvosi szoba, amelyben gyakorlatilag műteni lehet, ha egyszer hiányoznak a hozzáértő szakemberek. Képzelje, bármilyen rúgást kaptam, mindig csak azt mondták, jegeljem. Ez volt a kulcsszó. A rehabilitáció gyakorlatilag gyerekcipőben jár Angliában.

Akkor már ezért megérte hazaszerződnie. S mi volt még, ami motiválta döntését?

Hogy miért jöttem haza a Fradiba? A válasz nagyon egyszerű: a Fradi miatt.

Mondja ezt az a harmincéves futballista, akinek soha semmi köze nem volt a Ferencároshoz.

Igen, így van. Nem voltam fradista, de mindig is csodáltam ezt a klubot. A pezsgés, a népszerűség, a semmihez sem fogható szeretet, amely körülveszi, óriási kihívást és rangot jelent minden futballistának.

És persze a pénz, amelyet ott kap. Igaz, hogy heti háromezer fontot keres?

Honnan veszi ezt?

Mindenki csak találgat, hogy vajon miért szerződött haza az irigyelt Angliából Ferenczi István. Aztán persze a pénzt, az ön mesebeli keresetét emlegetik indokként.

Hát jó. Annyit elismerek, hogy az egyik legjobban fizetett labdarúgó leszek Magyarországon, de szó sincs heti háromezer fontról. Egyébként tudom, honnan fúj a szél, miért terjesztik ezt rólam: amikor a menedzserem megegyezett a Ferencvárossal, bejelentkezett értem a Győr. Mondani sem kell, győri gyerek lévén igencsak kötődöm az ETO-hoz. Hiába mondtam, hogy én már a Fradit választottam, addig-addig győzködtek, hogy útban hazafelé megálltam az ETO-parkban. Rendkívül korrekt tárgyalást folytattunk, és a győriek hihetetlen ajánlatot tettek. Annyi pénzt kereshettem volna az ETO futballistájaként, amennyiről még Angliában sem álmodozhattam.

Vagyis?

Összeget természetesen nem mondok.

Ha már a pénzről beszélgetünk, annyit azért elárul, hogy fontban vagy forintban kapja a fizetését a Fraditól?

Fontban.

Azt tudja, mennyiért vásárolta meg önt a Ferencváros?

Igen, azt megtudtam. Százezer fontért, vagyis harmincmillió forintért.

Muszáj volt eljönnie a Barnsleyből?

Dehogyis. Szerződésem jövő nyárig szólt, így ha akarok, maradok. Jól éreztem ott magam, fantasztikus élmény volt az FA-kupában az elődöntőig menetelni s közben legyőzni a Liverpoolt és a Chelsea-t. Magyar futballistának ritkán adatik meg, hogy igazi világsztárok ellen játsszon. Ráadásul a Wembleyben, a vadonatúj szentélyben léphettem a tökéletes zöld gyepre az FA-kupa elődöntőjében, amelyet sajnos elvesztettünk, de ezzel együtt hihetetlen élmény volt.

Mégis hazajött, és most készül a Tököl ellen.

Gyorsan történt minden. Edzettem a Barnsleyval, kicsit talán morcos is voltam, hogy fáj a lábam, nem tudok tökéletes munkát végezni, amikor odajött hozzám a menedzser, s azt kérdezte, lenne-e kedvem a Fradiban futballozni. Gondolhatja, mennyire meglepődtem, de nem vagyok tipródó alkat, két óra múlva már indultam is haza. Azt mondtam magamban, ha a Ferencváros ennyi pénzt áldoz rám, nekem jönnöm kell. Harmincéves vagyok, és szeretnék még a Bajnokok Ligájában játszani.

Mármint a Ferencváros labdarúgójaként?

Pontosan. Egyelőre kétéves szerződést írtam alá, de azon leszek, hogy hosszabbítsak. Úgy gondolom, most biztosan bajnokok leszünk a másodosztályban, aztán ha kellően megerősítik a csapatot, ugyanezt megismételhetjük az NB I-ben is.

A megerősítéssel most sincs baj. Annyi új játékosa van a Fradinak, hogy ennyit még a Chelsea sem tudott igazolni. Egyet áruljon el, milyenek ezek az itthon teljesen ismeretlen idegenlégiósok?

Atletikusak, gyorsak... Talán taktikailag még fejlődniük kellene.

Akkor másként teszem fel a kérdést: ha önt most megkérné a Barnsley menedzsere, ajánljon játékosokat a Ferencvárosból az ő csapatába, mit mondana?

Azt mondanám neki, hogy nyugodtan vigye Lipcsei Pétert, Dragóner Attilát, a fiatalabbak közül Fitos Lászlót, Zsivoczky Norbertet és Csiszár Zoltánt. Valamennyien megállnák a helyüket Angliában.

És az új fiúk?

Őket nem javasolnám.

Tudja, azért ez furcsa. Egyrészt BL-szereplésről álmodik, ami ugye teljesen érthető, mivel az angol befektetők másról sem beszélnek a Fradival kapcsolatban, mint a sikeres jövőről. Másrészt viszont sok szurkolónak az a véleménye, hogy ehhez minőségi futballisták kellenének.

Igen, ebben egyetértünk. Valóban ésszerűnek tűnne erős Ferencvárost elindítani az NB II-ben, amely magabiztosan megnyeri a bajnokságot, s ami ennél is fontosabb, összeérik, csapattá formálódik az NB I-re. Akkor nem kellene a jövő nyáron újra tíz vagy még több új fiút szerződtetni.

De azért optimista, igaz?

Írja csak le nyugodtan, ha nem jutunk föl, fejbe lövöm magam.

És milyenek az edzések?

Nagyon kemények. Állítom, erősebbek, mint amit a Barnsleynál megszoktam. Bobby Davison kemény ember és erőskezű tréner. Érzem, milyen nagyok az elvárások velünk szemben. Nincs mese, meg kell felelnünk ezeknek.

Néhány hónapja még John Terry, Jamie Carragher és Sami Hyypiä ellen játszott az FA-kupa küzdelmeiben. Hétfőn pedig várhatóan a tököli védők között szlalomozik majd. Egyáltalán tudja, milyen riválisok várnak a Fradira?

Mindegy, kik lesznek az ellenfelek, az NB II-ben minden csapat az év meccsét játssza majd ellenünk. Erre fel kell készülni, bárhol is lépünk fel, legyen az a legegyenetlenebb, kopottas gyepszőnyegű falusi pálya, nekem el kell felejtenem, hogy a közelmúltban a Wembleyben futballoztam. Most csak a Fradi számít s az, hogy feljussunk.

És a válogatottság? Tudniillik májusban még tagja volt Erwin Koeman csapatának.

Augusztusban Montenegró ellen játszunk barátságos mecscset, és nagyon várom, hogy esetleg ott bizonyíthassak. Éppen ezért ezúttal is üzenem a szövetségi kapitánynak, jöjjön ki hétfőn az Üllői útra, és nézze meg a Tököl elleni meccsünket. Egyrészt olyan hangulatba csöppen, amely más magyar pályán nincs, másrészt láthat egy gólerős centert Fradi-mezben.

Legfrissebb hírek

A védekezés magasiskoláját mutatták be a görög női pólósok a vizes-vb-n

Vizes vb 2025
6 perce

Így Todd rá: nyolcmilliárd euróval a világ tetejére táncolt a Chelsea

Angol labdarúgás
25 perce

Megvenni nem sikerült, de kölcsönkapni igen: a hátvéd visszatért a Szparihoz

Labdarúgó NB I
27 perce

A versenyhelyzet növelésével lépne közelebb a mezőnyhöz a Dunaújváros

Jégkorong
36 perce

Vizes vb: orosz arany a férfi szinkronúszóknál

Vizes vb 2025
41 perce

Svéd klasszis érkezhet a Szegedről távozó spanyol válogatott helyére – sajtóhír

Kézilabda
44 perce

A ZTE ellen mutatkozik be a Leicester új edzője

Labdarúgó NB I
57 perce

Hátsó füves futballmentő túra: pályán a magyar svájci falu csapata – videó

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik