Dán focisták után kémkedtek Kínában

Kenneth Heiner-Möller fél órával a kitűzött időpont előtt sétált be a vuhani Howard Johnson Hotel konferenciatermébe – ahogyan a dán női futballválogatott taktikai értekezletei előtt mindig szokott. A szövetségi kapitány tavaly szeptemberben a Kínában megrendezett női világbajnokságon épp a házigazdák elleni nyitó meccsre készítette fel lányait, de mivel hamar végzett a csapatülés előkészületeivel, néhány percig fel-alá lófrált a teremben. Kibámult az ablakon, majd közvetlen közelről belenézett a nagy falitükörbe – és eléggé megdöbbent, amikor két szempár tekintett vissza rá.

„Csendben voltak, de valószínűleg azt hitték, nem látom őket. Úgy éreztem magam, mint egy krimiben – mesélte el az amerikai Sports Illustrated magazinnak a szakember a tizenegy hónappal ezelőtti lidérces történetet. – Közben befutott a másodedzőm, akit megkértem, keresse meg a tükörfal mögé vezető bejáratot, de azon hiába kopogtunk be, nem kaptunk választ.”

Úgyhogy visszamentek a tükörhöz, és azt kocogtatták meg, majd felszólították a túloldaliakat, hogy jöjjenek ki. Erre a két kémkedő idegesen telefonálgatni kezdett, majd elpakolták a felállított videokamerákat, de továbbra sem bújtak elő – végül a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség képviselőinek jelenlétében rendőrök vezették el őket.

Az eseménynek azonban nem lett folytatása (ha nem számítjuk ide a dán kapitány kétmeccses eltiltását, mert „nekiütközött” a negyedik játékvezetőnek a végül 3–2-re elbukott Kína elleni mecscsen): a FIFA nem vitte túlzásba a vizsgálódást, megelégedett egy levéllel a kínai szervezőktől, amelyben leírják: a megfigyeléseknek nem volt közük a sporteseményhez. Az ázsiai ország szövetségének egy képviselője pedig azt mondta közvetlenül a történtek után, hogy vizsgálatot indítottak, amelynek eredménye, hogy semmiféle incidens sem történt…

Az már csak mellékszál, hogy a házigazdák egyébként is igyekeztek megzavarni a dánokat: első tréningjük előtt nem nyírták le a füvet az edzőpályájukon, egy másikon egy méter mély gödröt ástak a kezdőkörbe, míg a harmadikon rezesbanda gyakorolt olyan erőbedobással az edzés helyszíne mellett, hogy a játékosok alig hallották egymást. Zárt kapus edzéseiken pedig titokzatos kamerás emberek rögzítettek minden mozdulatot egy szomszédos épületből – hogy aztán ezzel a helyiek csak megzavarni akarták az ellenfelet, vagy értékes információkat (is) szerezni, sohasem derül ki.

„Egyvalamit biztosan megtanultam Kínában: senkit sem érdemes vádolni semmivel. Lehet, hogy a mi edzésünkön is csak a rajongóim jártak, és az én munkámat akarták felvenni – mondta keserűen Heiner-Möller, akinek egyik játékosa a Nemzetközi Olimpiai Bizottság etikai ügyekkel foglalkozó testületének is levelet küldött az esetről, a grémium azonban nem kívánt foglalkozni a FIFA belügyének minősített kérdéssel. – Azt nem mondom, hogy fél szemmel mindenki figyeljen a háta mögé Pekingben, de ha az ember az olimpiára megy, legyen az Londonban vagy Kínában, jobb ha felkészül rá, milyen nehézségekkel találhatja szembe magát ezekben a városokban. Remélem, a Kínai Olimpiai Bizottság és a futballszövetség tanult a mi esetünkből, és a jövőben mindent megtesz azért, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Mindegy, hogy tévétársaság, a szálloda alkalmazottja vagy bárki más leskelődött ránk – azt gondolom, nem lenne szabad így bánni senkivel sem világbajnokságon vagy olimpián.”