Atomváros sötétségben
Ugye, emlékeznek arra, hogy az elmúlt bajnokság tavaszi idényében a Paks idegenben (Pécsen, majd Siófokon) volt kénytelen lejátszani az első két hazai mérkőzését? A „száműzetés” oka az volt, hogy a paksi stadion nem rendelkezett világítással, a mindig következetes MLSZ pedig vasszigorral betartatta a szabályt. Azóta természetesen állnak a reflektorok, a PFC már játszott hazai környezetben esti mérkőzést, és erre készült a REAC ellen is.
A mérkőzésnek éppúgy este nyolc órakor kellett volna kezdődnie, mint a többi élvonalbeli találkozónak.
Igen: kellett volna. Nyolc órakor azonban valamennyi reflektor sötét volt, és semmi sem utalt arra, hogy egyszer majd világít. A hangosanbeszélő türelmet kért a szurkolóktól, technikai hibát emlegetett, aminek a kijavítása folyamatban van. A labdarúgók tovább melegítettek, majd miután nem változott semmi, az öltözőbe vonultak. Időközben kiderült, a közelmúltban egy transzformátort átkötöttek a stadionban, és mert azóta nem végeztek próbavilágítást (valljuk meg, ez azért nagy hiba...), nem derült ki a probléma. A találkozó játékvezetője, Veizer Roland azt mondta, nincs előírás arra, meddig kell várni, és ha a szakemberek azt közlik, hogy biztosan ki tudják javítani a hibát, akár tíz órakor is kezdődhet az összecsapás.
Bizarr volt belegondolni ebbe. A REAC klubigazgatója, Kutasi Róbert tréfásan megjegyezte, a futballistákat autóba kell ültetni, el kell utaztatni őket a REAC stadionjába, és mert ott nincs gond a világítással, éjfélkor már el is kezdhetik a meccset… Míg a labdarúgók az öltözőben ültek, a szurkolók arról beszéltek a sötétben, mekkora blama, hogy éppen Pakson történik meg mindez, egyszer csak halvány fény jelent meg a reflektorok fölött. Ekkor már harminckilenc perce kellett volna folynia a mérkőzésnek, és bár senki sem örült a hosszúra nyúlt várakozásnak, legalább esély kínálkozott arra, hogy nem marad el a párharc. Veizer Roland bement a paksi öltözőbe, beszélt Gellei Imrével, ugyanezt tette a REACot irányító Aczél Zoltánnal is, és mert a szakemberek azt mondták, nyolc óra ötven perckor csapataik készek elkezdeni a mérkőzést, már csak rövid bemelegítés előzte meg a kezdő sípszót. Amikor a találkozó játékvezetője a sípjába fújt, akkor normális esetben éppen a szünet közepén jártak volna a csapatok, Pakson azonban a második forduló 53 perc csúszással kezdődött el.
De legalább elkezdődött, és ennek mindenképpen örülni kellett az előzmények ismeretében.
