Rui Costa befejezte

Vágólapra másolva!
2008.07.30. 23:14
Címkék

Rui Costa bejelentette, hogy befejezi profi pályafutását. A Benfica középpályása a Setúbal elleni 3–0-s győzelmet követően ismertette döntését. „Úgy gondolom, emelt fővel fejezhetem be. Persze kissé szomorú is vagyok, hogy vége a pályafutásomnak, de büszkén tekintek vissza a karrieremre” – mondta a mérkőzés után. A 36 éves középpályás korábban a Fiorentinában és a Milanban is megfordult, a firenzeiekkel két Olasz Kupát, míg a piros-fekete együttessel többek között bajnoki címet és BL-győzelmet ünnepelhetett. Rui Costa 2004-ben mondta le a válogatottságot, addig 94 mérkőzésen 26 gólt szerzett a nemzeti csapatban.

Legfrissebb hírek

Cseberből vederbe – kongatja a vészharangot a brazil média a válogatott botladozása után

Foci vb 2026
12 perce

Eldorádó a bécsi Práterben – vb-selejtezők, 8. rész

Képes Sport
12 perce

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
13 perce

Thiago Alcántara lett Flick segítője a Barcánál

Spanyol labdarúgás
32 perce

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
1 órája

Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik Tatabányára

Labdarúgó NB I
1 órája

„Kár érte...” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhihez hasonló esetek

Angol labdarúgás
1 órája

MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG KÉZILABDA NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik