F1-HÍREK

Vágólapra másolva!
2008.07.30. 23:14
Címkék

Új szervezet alakult Új szervezet alakult

MARANELLO. A száguldó cirkusz csapatai létrehoztak egy új szervezetet, a FOTA-t (Formula One Teams Association), amelynek feladata a Formula–1 működését meghatározó Concorde-szerződés megújítása lesz. Az alapító ülést Maranellóban, a Ferrari főhadiszállásán tartották meg kedden, a FOTA – amelybe az összes F1-es csapat delegált küldöttet – Bernie Ecclestone-nal, a Formula One Management (FOM) elnökével és Donald McKenzie-vel, az F1 gazdasági jogait birtokló CVC-csoport képviselőjével ült tárgyalóasztalhoz, de természetesen az FIA-t is bevonják a Concorde-szerződés jövőbeli megtárgyalásába.

Mosley jövőre távozik

FIA. Max Mosley bejelentette, hogy jelenlegi mandátumának lejárta után nem marad az FIA élén, hanem 16 év után elhagyja az elnöki posztot. A sportvezető nem az idén tavasszal kirobbant szexbotrány miatt távozik, hanem mert belefáradt a munkába. Lehetséges utódjáról nem beszélt, de azt elmondta, hogy bár Jean Todt kinevezését tökéletes megoldásnak találná, nem hiszi, hogy az egykori Ferrari-főnök elvállalná a fizetés nélküli elnöki állást, miközben bármelyik F1-es csapat élén milliókat kereshetne évente – euróban.

Elkelt az F1-es gyár

LEAFIELD. Az autóalkatrészeket gyártó Formtech-csoport megvásárolta az idén tavasszal megszűnő Formula–1-es Super Aguri-istálló ingatlanjait és felszereléseit. A német vállalat a jövőben magas színvonalú gyártósorokon készíthet versenyautóvázakat és további alkatrészeket, amelyeket eladásra kínál fel.

Legfrissebb hírek

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
5 perce

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
31 perce

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
1 órája

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
8 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik