Csak reggel görcsöltek…

A mérkőzésről tudósított: BORBÉLY KÁROLY, KEMÉNY KRISTÓFA mérkőzésről tudósított: BORBÉLY KÁROLY, KEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2008.07.28. 23:11
Címkék
A délelőtt még a megyei kórházban gyomorrontással ápolt kecskeméti labdarúgók estére rendbe jöttek, és noha az is szóba került a nap során, hogy elmarad a KTE–Paks bajnoki, végül összecsapott a két együttes. A monoton magyar mecscsekhez szokott szurkolók élvezetes mérkőzésen ünnepelhették a kecskemétiek történelmi, azaz első élvonalbeli találkozóját.

Talán a legjobban a Kecskemét Devils ultracsoport tagjai aggódtak: a szektorukat már kora délután elfoglaló drukkerek folyamatos kapcsolatban voltak a KTE vezetőségével, s érdeklődtek, érdemes-e a kerítésre akasztaniuk a Paks elleni mérkőzésre készített transzparenst. Mert miközben a tábor kedvenc csapata történetének első élvonalbeli fellépésére készült, a futballisták zöme a megyei kórházban feküdt: a labdarúgók péntek este Vladan Szavics és Alekszandar Alempijevics születésnapi vacsoráján vettek részt, s állítólag az ott elfogyasztott tortától gyomorrontást kaptak. Noha az utolsó betegek négy óra után hagyhatták csak el a sürgősségi osztályt, és a futballistákat vizsgáló dr. Rupp Frigyes szerint toxikus fertőzés történt, végül nem volt egészségügyi akadálya a mérkőzés megrendezésének.

„Hasmenéses tünetek jelentkeztek a játékosoknál, de mivel hányingerre, hányásra nem panaszkodtak, és lázuk sem volt, délután kiengedtük őket – tudtuk meg az osztályvezető főorvostól. – Tíz futballistát kezeltünk, s a folyadékveszteségüket infúzióval pótoltuk.”

A délelőtt még gyengélkedő labdarúgók estére rendbe jöttek, egyedül Tomiszlav Szivics vezetőedző várta sápadtan a meccset: mint megtudtuk, az ő kezelésére már nem maradt idő…

„Eleinte örültem volna, ha elmarad a találkozó, később azonban a tulajdonosokkal egyetértésben a játék mellett döntöttünk” – mondta az edző a meccs előtt.

A kezdésnél így felkerülhetett a kerítésre az „NB I, nincs visszaút!” felirat a hazai hívek elé. A Kecskemét próbálta azt az erőszakos támadófutballt játszani, amely már a másodosztályban is gyümölcsöző volt, a vendégek pedig a földön, rövid passzokkal akarták kigurigázni a házigazdát. Az ellentétes stílust képviselő két gárda összecsapásából pedig remek csata kerekedett ki, olyan mérkőzés, amely méltó volt egy történelmi bajnokihoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik