Szombathelyi haladás

Hálószaggatónak nem nevezném az Arsenalnak lőtt gólját.Hálószaggatónak nem nevezném az Arsenalnak lőtt gólját.

Annak én sem, sőt szerintem a bombagól kifejezés is túlzás lenne… – tört elő a nevetés Kenesei Krisztiánból. – Pályafutásom során egyébként már rúgtam néhány olyan gólt, amelynél épphogy bedöcögött a labda a kapuba, de a lényeg az, hogy azokat

ugyanúgy rögzítik a históriáskönyvek, mint a többit.

Tegye a szívére a kezét: kedd este áthaladt a labda a gólvonalon?

Visszanéztem a találkozót felvételről, de így sem válaszolhatok határozott igennel vagy nemmel. Szerencsére a bíró gólt ítélt, én pedig tiszteletben tartom a döntését…

Szombaton még az Ajka, három napra rá már az Arsenal ellen lépett pályára.

Fura lehetett. Egyáltalán nem volt az. Legfeljebb annyiban, hogy az Ajka a teljes csapatával játszott, míg az Arsenal tartalékos volt. Megjegyzem, az „ágyusok” mezét nem szokták csak úgy osztogatni – aki azt magára öltheti, megüti azt a szintet, amelyet megkövetelnek a világ egyik legjobb klubjánál. Különben mi sem a legerősebb összeállításunkban játszottunk, hiányzott Tóth Norbert és Andorka Péter is…

Fordítsuk komolyra a szót: tizenöt esztendő telt el az élvonalbeli bemutatkozása óta. Mennyit változott

azóta a színvonal? Hogy finoman fogalmazzak: nem javult. A kilencvenes évek közepén sokkal több nívós meccset láthattak a szurkolók, mint manapság. Sajnos azt kell mondanom, hogy a gyengülés szezonról szezonra érzékelhető. Ezt jelzi az is, hogy míg 2002-ben hatalmas csatában nyertük meg a Zalaegerszeggel a bajnokságot, addig az elmúlt években a legritkább esetben beszélhettünk kiélezett küzdelemről.

Külföldi tapasztalatok birtokában felelhet a következő kérdésre: mi hiányzik a fellendüléshez? A pénz, az infrastruktúra vagy a tehetség?

Mindhárom. Azt viszont örömmel látom, hogy akad néhány egyesület, amelynél a nyugalom az úr, példaként említhetem a Győrt, a Debrecent, az MTK-t, a Fehérvárt, a Honvédot, no és a Haladást. Az ugyanakkor elkeserít, hogy manapság olyan futballista is NB I-esnek vallhatja magát, aki legfeljebb a harmadosztály szintjét üti meg. Ja, és itt vannak az innen-onnan érkezett légiósok! Meglehet, egy-két klubvezető most megharagszik rám, de állítom, hogy tízből ha három jelent erősítést. Hasznot nem hoznak, kárt ellenben okoznak, hiszen a magyar fiatalok elől veszik el a lehetőséget.

Azok az ifjak, akiknek jut hely az öltözőben, felnéznek a rutinosabb játékosokra?

Tudja, időnként azt veszem észre, hogy a legtöbb spiritusz a mai napig a veteránokban van. Sándor Tamás, Kovács Zoltán vagy éppen Kuttor Attila még mindig meg akarja mutatni, hogy nem lehet leírni, hogy a futballt harmincnégy, sőt harmincnyolc évesen is lehet magas szinten űzni. Ahogy mondani szokás, a fiatalság nem érdem, hanem állapot. Közel a harminckettőhöz nem a helyemet féltem, félre ne értsen, de azt vallom: egy fiatal csak akkor kapjon lehetőséget, ha már bizonyította, hogy jobb az öregnél.

Szóval felnéznek önökre?

Remélem, igen. De biztosat nem tudok ez ügyben, mert még senkihez sem mentem oda, hogy: te felnézel rám? Mindenesetre mindent megteszek azért, hogy példát vegyenek rólam. Talán kijelenthetem, hogy a mentalitásommal sosem volt probléma, és most Szombathelyen sincs: nemcsak a meccsekhez, az edzésekhez is igyekszem úgy hozzáállni, hogy az ifjú titánok tanulhassanak tőlem. Úgy, ahogy én annak idején Jován Róberttől, Hámori Ferenctől, Horváth Csabától és a többiektől. Ahogy visszaemlékszem, hajdanán az MTKban rengeteget segítettek nekem az idősebbek, valahogy azt volt az érzésem, hogy elismerik a tehetségemet. Azért halkan megjegyzem: én aztán mindenkit maximálisan tiszteltem, egy-két évig még a számat is alig mertem kinyitni.

Bezzeg most csupa szemtelen fiatal veszi körül?

Nem, erről szó sincs. A legifjabbak, az Illés Akadémia növendékei közül néhányra még rá is kellett szólnom, meg ne próbáljon még egyszer csókolommal köszönni…

Kék-fehérekkel összesen háromszor nyert bajnokságot, kétszer az MTK-val, egyszer a ZTEvel végzett az élen. Mit gondol, kerül még arany a vitrinbe?

Jó lenne. Elhiheti nekem, csodálatos érzés a dobogó tetején állni. Nekem ne mondja senki, hogy ha háromszor első lett, negyedszerre már unalmas. A sikerhez természetesen kell egy jó csapat is – a Hungária körúton, illetve Egerszegen volt.

Szombathelyen van?

Lesz. Most még alakul, de előbb-utóbb – és szerintem inkább előbb, mint utóbb – maradandót alkot majd a Haladás. Azért is írtam alá három évre, hogy ennek részese lehessek.

Apropó, miért éppen a vasiak ajánlatát fogadta el?

Négy okom volt rá. Egy: a barátaim hívtak; korábbi csapattársaim közül Illés Béla és Halmai Gábor társtulajdonosa, Csertői Aurél pedig vezetőedzője a klubnak. Kettő: rendkívül korrekt ajánlatot kaptam. Három: mint említettem, ennek az együttesnek megvan az esélye arra, hogy jelentősebb sikert érjen el. Négy: kiváló hangulatot képes teremteni a Hali népes szurkolótábora, és nem tagadom, nekem nem mindegy, hogy hétszáz vagy hétezer szurkoló előtt játszom.

Az első pontra visszakanyarodva: nem tart attól, hogy egyesek azon élcelődnek majd, csak azért kezdő, mert a tréner cimborája?

Viccnek jó, ugyanakkor ki van zárva, hogy Csertői Aurél a barátságunkra való tekintettel rak be a csapatba. Ha ne adj Isten lesz egy-két rossz meccsem, feltehetőleg leültet maga mellé a padra, hogy onnan segítsem a munkáját…

Ki lesz a bajnok?

Tippet ne várjon tőlem. Ebben a mezőnyben bárki megverhet bárkit.

Vagyis a Haladás is befuthat?

Ami azt illeti, a biztos bentmaradás a cél. Habár az első helyezettnél biztosabb bentmaradót nehéz elképzelni…