Apai támasz

Vágólapra másolva!
2008.07.24. 22:56
Címkék

Derek Redmond könnyedén megnyerte a 400 méteres síkfutás egyik előfutamát, a negyeddöntőből is elsőként jutott, azaz futott tovább, és – mintegy 175 méterig – úgy tetszett, az elődöntőben sem kell megerőltetnie magát, hogy biztosítsa helyét a fináléban. Csakhogy a kanyarból kijövet, amikor úgy nézett ki, hogy egyenesben van, a brit atléta hirtelen a combjához kapott, és fájdalmas arccal a földre rogyott. Már éppen odaértek hozzá a hordágycipelők, amikor jelezte: nem kér a segítségből. Feltápászkodott, majd bicegve elindult… A szurkolók felállva ünnepelték – hát még akkor, amikor édesapja, Jim átverekedte magát a biztonságiakon, hogy támaszt nyújthasson fiának. A két Redmond 65 ezer néző ovációja közepette ért célba, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékesei nem olvadtak el: a versenyzőt utóbb kizárták, mondván külső segítséget vett igénybe. A papa helyezéséről ugyanakkor nem kaptunk jelentést…

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
6 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik