Szép jóslat: nagyon sokra vihetik

Vágólapra másolva!
2008.07.19. 23:24
Címkék

A magyar fiatalok már mindenképpen érmesek a csehországi U19-es Eb-n, az évkönyvek majd azt rögzítik, hogy a csapat Sisa Tibor irányításával szerepelt kiemelkedően. A szakember érdemei vitathatatlanok, azonban ne feledjük: e korosztályos csapat alapjait Both József rakta le, aki – több jó szakemberhez hasonlóan – ma már partvonalon kívül van.

Meglepte önt a hír, hogy a csapat Eb-elődöntőre készülhet?

Ez egyáltalán nem meglepetés, hiszen ennek a korosztálynak Európa bármely válogatottja ellen esélye van a győzelemre – felelte Both József. – Amióta Magyarországon korosztályos válogatottak léteznek, egyetlen együttesnek sem sikerült az, ami ezeknek a fiataloknak: tizenhét évesen, majd tizenkilenc esztendősen is bejutottak az Eb döntőjébe.

A végső siker álom, vagy immár realitás?

Látva az erőviszonyokat, azt mondom, realitás. Az összeszokottság, a mentális erő és az emberi kapcsolatok hozták az eredményeket, azonban a csapat az eddiginél is jobb futballra képes. Ha valóban játszanak, akkor a végső győzelmet is megszerezhetik. Én ebben bízom...

A felnőttkorba átlépve meddig juthat el ez a korosztály?

Nagyon messzire. Ez a csapat a felnőttek között is feljuthat a közvetlen élvonalba.

Legfrissebb hírek

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
8 perce

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
17 perce

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
29 perce

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
54 perce

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
56 perce

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
1 órája

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
1 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik