Palikék a porban ragadtak

T. A.T. A.
2008.07.19. 01:04
Címkék

Palik László már csütörtökön tudta, hogy nem lesz jó, ha a prológ végeredménye alapján rajtoltatják őket a spanyol Európakupa-viadal első igazi napján. Igaza lett: mivel akkor beragadt egy spanyol versenyző mögé, s csak a 24. helyről indult, pénteken 90 kilométert száguldott az előtte haladó porában, mivel annak autójában nem működött a szerkezet (sentinel), ami az előzési szándékot jelzi, így nem vette észre, hogy a magyar mögé ért. Vakon autózni nem túl kellemes, s a magyar pilóta annyira igyekezett előzni (a tét nagy, hiszen harmadik az Ek összetettjében), hogy közben elfelejtett inni. Márpedig ez a pokoli hőségben nem túl jó, Palik kezdett kiszáradni, fájt a feje, görcsölt a keze, lába – így nagy kínlódások közepette teljesítette a napi záró szakaszt, és a 27. helyről várja a folytatást. A másik két magyar közül Fazekas Károly egy defekttel megúszta a napot, és összességében tetszettek neki a pályák (23. az abszolútban), Varga Imre pedig azon kívül, hogy néhányszor leesett az út mellé, nagyon élvezte a versenyt (39.).

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Scherer Péter, színművész, a Mesél a pálya műsorvezetője

Egyéb egyéni
5 perce

Sofron István elárulta, hogyan lehet megverni a briteket

Jégkorong
15 perce

A Magyar Sport Napja: különleges esemény a hágai magyar nagykövetségen

Egyéb egyéni
26 perce

Németh Krisztián: El tudom viselni, hogy csodagyerek maradok

Labdarúgó NB I
40 perce

Kovácsréti Márk: Amikor elhagyta a lábam a labda, éreztem, hogy ebből gól lesz

Labdarúgó NB I
1 órája

Ifj. Foltán László: Tisztán látszik, halad előre a magyar kenu!

Kajak-kenu
1 órája

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
1 órája

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik