Mark Spitz (amerikai)

Vágólapra másolva!
2008.07.19. 23:24
Címkék

Egy olimpián hét aranyérem. Harminchat éve fennálló elképesztő rekord, de lehet, hogy éppen az idén augusztusban dől majd meg. Mark Spitz, az egész sportvilág egyik legnagyobb edzője, James E. Counsilman tanítványa Münchenbe kétszeres olimpiai bajnokként érkezett, és kilencszeresként távozott: két mexikói váltógyőzelme után négy évvel győzött 100 és 200 gyorson, 100 és 200 pillangón, és az amerikai csapat tagjaként mindhárom váltószámban. Counsilman leírása alapján Spitz géniusza csak Maradonáéhoz hasonlítható, az edző A versenyúszás kézikönyvében leírta: ilyen tehetséges úszótól ő is csak tanult. Míg Spitz úszása gyönyörködtette az embert, Michael Phelps gépies előadása inkább megdöbbenti. Athén hatszoros bajnokaként érkezik Pekingbe, nyolc számban áll rajthoz győzelmi eséllyel, még a vegyes úszáshoz is ért – sőt, ahhoz a legjobban. Mi lennénk a legboldogabbak, ha éppen abban bukna el Cseh Lászlónak köszönhetően.

Legfrissebb hírek

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
7 perce

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
16 perce

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
29 perce

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
54 perce

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
55 perce

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
1 órája

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
1 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik