Kolonics-emlékverseny lesz

Vágólapra másolva!
2008.07.19. 01:04
Címkék

Kereken huszonegy nappal a nyári olimpiai játékok augusztus 8-i megnyitóünnepsége előtt közös sajtótájékoztatót tartott a Magyar Olimpiai Bizottság és a TMobile, a Magyar Olimpiai Csapat gyémánt fokozatú főtámogatója. Az eseményre meghívást kaptak Atlanta, Sydney és Athén magyar hősei és néhányan a Pekingbe készülő reménységek közül.

Megemlékeztek a kedden elhunyt Kolonics Györgyről, akit Schmitt Pál, a MOB elnöke, és Winkler János, a T-Mobile vezérigazgatója méltatott. Utóbbi elmondta, a társaság szeretne méltó emléket állítani a versenyzőnek, s emlékverseny létrehozását kezdeményezi.

A vezérigazgató harminc Samsung telefont nyújtott át Schmitt Pál MOB-elnöknek, valamint jelezte, hogy mind a 169 pekingi indulónak egy-egy memory sticket biztosítanak, amelyen minden információ megtalálható a doppingellenes harcról, az ellenőrzésekről és a szabályzatról. A T-Mobile a budapesti Millenáris Parkban olimpiai bázist hoz létre, ahol egy Kínai Nagy Üzenőfalat is elhelyeznek, ezen keresztül bárki küldhet szöveges vagy képes üzenetet az olimpiai csapatnak.

Legfrissebb hírek

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
2 perce

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
5 perce

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
16 perce

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
48 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
53 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
1 órája

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik