„Kamerának és Kucsinak áll a zászló”

Vágólapra másolva!
2008.07.19. 23:24
Címkék

Állóképesség, gyorsaság, jó erőbeosztás, tapasztalat. Vagyis minden adva van a fiúknál ahhoz, hogy ezer méteren a legjobbak legyenek a pekingi olimpián – mondta edzőjük, Sári Nándor. – A franciák és a lengyelek nagy riválisaink lesznek, de én úgy érzem, a leginkább Kamerának és Kucsinak áll a zászló, és én nem írnám le őket ötszáz méteren sem, amelyre nagy hangsúlyt fektettünk az idén. A téli és tavaszi erőfejlesztés különösen fontos volt ahhoz, hogy gyorsuljanak, és azt kell mondjam, ezen a téren rengeteget fejődtek a srácok. A súlyzós tréningek során Kamera átlagban harminc, Kucsi húsz kilóval tud többet, és a hagyományos köredzést elhagyva, speciális tréningekkel készítettem fel őket a kondiedzések során. Ennek meg is lett az eredménye. A Világkupa előtt azt mondtam, hogy egyéniben hét perc negyven másodpercen belüli idő kell ahhoz, hogy a németek megverhetőek legyenek. Nos, Kamera 7:36-ot, Kucsi 7:39-et lapátolt, s legyőztük Rauhét és Wiesköttert. Az elmúlt időszakban itt is javultak a fiúk, így nagy reményekkel nézek az olimpia elébe.

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
21 perce

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
27 perce

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
53 perce

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
1 órája

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
1 órája

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
1 órája

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
1 órája

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik