Csak éremben gondolkozik

Vágólapra másolva!
2008.07.19. 01:04
Címkék

Athénban hatodik lett a csapat. Most milyen eredménnyel lenne elégedett?Athénban hatodik lett a csapat. Most milyen eredménnyel lenne elégedett?

Hét egyforma együttes van, a kínaiakat nem sorolnám ide, de ők is szerezhetnek meglepetést. A hét esélyes közül amelyiknek jobban kijön a lépés, az állhat majd dobogóra. Szeretném, ha a mi csapatunk is benne lenne az első háromban – természetesen nem mindegy, hogy a dobogó melyik fokára állunk, de most csak annyit mondanék, hogy éremmel elégedett lennék.

A csoportgyőztes automatikusan az elődöntőbe kerül, így jóval könnyebb dolga van, mint a másodiknak és a harmadiknak, akik keresztbe játszanak a középdöntőben. Van reális esély arra, hogy a könnyebb utat járják?

Nagyon erős a mezőny, de talán a gyengébb csoportban vagyunk. Ellenfeleink, Ausztrália, Hollandia és Görögország közül az ausztrálokkal nem játszottunk mostanában, utóbbi kettővel pedig egy döntetlen és egy győzelem volt a mérlegünk az Eb-n, igaz, ez nem teljesen mérvadó, mert még van egy hónap az olimpiáig. Remélem, hogy a csoport élén tudunk végezni, de ha nem, akkor sem dől össze a világ. Nehéz lesz, mert az első meccsek mindig nehezek, egyébként is lassan lendülünk bele a játékba. Természetesen nehezebb lenne az orosz, olasz, amerikai trió valamelyikével játszani, de azért vagyunk ott, hogy nyerjünk, úgyhogy ha így alakul, nem ijedünk meg.

Az olimpiai ciklus alatt két edzőváltás is volt. Hogy látja, ez inkább megviselte a csapatot, vagy a hasznára vált?

Faragó Tamással kezdtük ezt a ciklust, s világbajnokok lettünk. Utána Szilágyi Péter következett; erről az időszakról nem őrzök jó emlékeket, nem igazán ment a csapatnak ekkor a játék. Godova Gáborról és stábjáról viszont csak jót tudok mondani, nagyon felkészültek ők is, és mi is egyre jobbak vagyunk. Remélem, a közös munka beérik az olimpián.

Mint kapus milyen érzésekkel várja a játékokat, hogy látja a saját szerepét a csapatban?

Sós Ildivel osztjuk meg ezt a feladatot, ami elég nehéz, hiszen mi vagyunk az utolsó pont a védekezésben, és ha mi nem fogjuk meg a labdát, gólt kapunk. Próbálok tudatosan készülni, hogy mentálisan meg tudjam ezt oldani. Fizikailag nem lesz gond, jó edzők kezei között vagyunk. Fontos, hogy a lányokkal megtaláljuk kapusként az összhangot. A védekezésünk elég stabil, és ebből lehet majd építkezni a támadásokban is.

Legfrissebb hírek

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
1 perce

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
11 perce

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
43 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
49 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
1 órája

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2 órája

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik