Esélyesként Szalonikiben

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2008.07.17. 23:18
Címkék

Az Euroafrikai zóna II. csoportjában a kiesés elkerüléséért kell játszania a magyar Davis-kupaválogatottnak péntektől Szalonikiben: Bardóczky Kornél, Kiss Sebő, Varga Róbert és Lukács Dénes a házigazda görögökkel mérkőzik.

Méghozzá az igencsak tartalékos felállásban szereplő görögökkel. Legjobbjuk, Konsztantinosz Ekonomidisz (226. a világranglistán) sérült, Vaszilisz Mazarakisz (284.) pedig nem vállalta a magyarok elleni mecscset. Az ellenfél első számú embere így Parisz Gemuhidisz (1046.) lesz.

„Tartalékos a görög együttes, ez igaz, ettől azonban még egyáltalán nem szabad lebecsülnünk őket, vagy félvállról vennünk a találkozót” – figyelmeztetett azonban Bardóczky (411.), és azt is elmondta, szerencsére eddig nem az előre eltervezett eszméletlen meleg várta a fiúkat, akik ennek megfelelően jó hangulatban készülnek. „A napokban volt egy kis szél, ami elég kellemetlen, de ez legyen a legnagyobb bajunk” – így a hódmezővásárhelyi teniszező.

A pénteki első találkozót Kiss Sebő játssza majd – méghozzá esélyesként. Kiss (781.) riválisa ugyanis a mindössze 16 esztendős Konsztantinosz Mikosz lesz a nyitó meccsen, így a jelentős Davis-kupa-rutinnal büszkélkedő, ráadásul jó kezű játékos számára szinte kötelező (de legalábbis illendő volna) nyerni. Utána Bardóczky Kornél következhet, akinek az első számú görög, Gemuhidisz jut majd – itt is a magyar fiúnak nagyobb a sansza a győzelemre.

„Előzetesen nem tudtam semmit ellenfelemről, csak csütörtökön, edzésen sikerült meglesnem. Úgy tűnik, stabilan, megbízhatóan üt az alapvonalról, más kérdés persze, hogy tétmeccsen mire képes, és mit tud kezdeni az én játékommal – reméljük, nem sokat” – mondta a legrutinosabb magyar játékos, aki nagyon bízik benne, hogy az első napot 2–0-s vezetéssel zárják a mieink.

Szombaton aztán következhet a páros, amikor várhatóan Varga Róbert lesz Bardóczky partnere. Vasárnapra pedig remélhetőleg már nem marad izgulnivalónk.

A hétvégén a Világcsoportban az elődöntőket rendezik: Argentína Oroszországot fogadja, míg az amerikaiak Spanyolországban lépnek fel.

Legfrissebb hírek

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
1 perce

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
3 perce

Tóth Milán: Kiskorom óta a válogatottságról álmodtam, ez mindenért kárpótol

Magyar válogatott
14 perce

Hámori Luca is érmes a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon

Ökölvívás
25 perce

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
51 perce

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
55 perce

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
59 perce

Brit ellenfelet kapott a PLER a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
1 órája