Nagy csaták előtt

B. NAGY ZOLTÁNB. NAGY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.07.14. 23:38
Címkék

Az Európai Labdarúgó-szövet ség elkészítette a női UEFA-kupa sorsolását, a magyar bajnok 1. FC Femina ’93 az orosz, a litván és a feröeri aranyérmessel került egy csoportba.

Immár hatodik alkalommal indul a bajnokcsapatok számára kiírt női UEFA-kupában az 1. FC Femina ’93. A rákospalotaiak két évvel ezelőtt szerepeltek a legjobban, akkor a legjobb 16 közé jutottak. Az idei sorozatban hét csapatot kiemeltek, a többi résztvevőt kilenc négyes csoportba sorsolták. A magyar bajnok az orosz Zvezda 2005, a litván Gintra Universitetas és a feröeri Klaksvíkar Ítróttarfelag csapatával az 1. csoportban küzd a továbbjutást érő első helyért. A selejtezőket szeptember 4–9. között rendezik Litvániában.

Volt-e olyan csapat, amelyet mindenképpen szerettek volna elkerülni?

A minitorna rendezőjének jelentkező norvég bajnokot, a Roa IL Oslót – válaszolta Kiss László, a Femina edzője. – Eddig mindig továbbjutott csoportjából, ellene szinte semmi esélyünk sem lett volna.

Milyen elvek szerint állították össze a csoportokat?

Együttesünk, illetve a magyar válogatott elmúlt három évének eredményei alapján. Lehet, meglepő, de a válogatott hozta a kevesebb pontot az összesítésben. Az UEFA-kupában indulók között a tizenhetedik helyre kerültünk, így előre tudható volt, két gyengébb és egy erősebb ellenfelet kaphatunk a sorsolásnál.

Mit tudnak a csoportellenfelekről?

Szinte semmit, egyelőre a csapatnevek kiejtését gyakoroljuk. Orosz együttessel eddig háromszor kerültünk össze, de mindig mással, ugyanis ott az a legerősebb klub, amelyben a pénz van. A Zvezda 2005 tizenhat meccset játszott a bajnokságban, tizenötöt megnyert. Az előzetes esélylatolgatás alapján a legtöbb esélye neki van a csoportelsőségre, míg a Femina a továbbjutást sajnos nem érő második pozícióban végezhet, de ha bravúrosan teljesítünk az oroszok elleni kiki meccsen, lehet esélyünk. Tavaly sérülés miatt hiányzott egyik legjobb játékosunk, Nagy Anett, vele több sanszunk lehet a csoportelsőség kivívására.

És akkor jöhet a következő csoportkör, immár a legjobb tizenhat között. Hat év alatt a Femina egyszer sem rendezett minitornát az UEFA-kupában. Nem gondolkodtak el azon, hogy házigazdák legyenek?

Az már biztos, hogy a továbbjutó a német bajnok Frankfurttal kerül egy csoportba. Ha sikerülne a legjobb tizenhat közé kerülnünk, fennállásunk során először megpályázzuk a következő csoportkör lebonyolítását.

Várható változás a játékoskeretben, hiszen a tavasszal már több alapemberére sem számíthatott?

Két válogatott játékosunkat, Paraoánu Arankát és Kanta Krisztinát megműtötték, Sümegi Éva pedig befejezte pályafutását. A szintén válogatott Jakab Réka a Győri Dózsába igazol, Szekér Anita külföldön szeretné folytatni pályafutását. Eddig olyan labdarúgó nem érkezett, aki erősítést jelentene, s bár korábban azt vallottuk, a Femina senkit sem keres meg, hogy nálunk játsszon, most változtattunk, és a nyáron több játékossal is elbeszélgettünk…

Mikor kezdődik a felkészülés?

Nyolcadik éve vagyok a lányoknál – hatszor bajnok lettem, így a női mezőnyben a legeredményesebb edzőnek mondhatom magam –, és vallom, három hét szabadság jár a futballistáknak. Július huszonegyedikén kezdjük a felkészülést heti öt edzéssel és egy felkészülési meccsel. Négyhetes intenzív foglalkozás után pedig kezdődik a bajnokság. Itthon sajnos kevés olyan mérkőzést tudunk játszani, amelyen igazán meg kellene harcolnunk a pontokért, ennek ellenére erőfelmérőnek jók lehetnek ezek a meccsek is a litvániai UEFA-kupa-találkozók előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik