Barátságosan tanítja a harcos stílust (folytatás)

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
2008.07.14. 01:31
Címkék

Ennyire azért ne szalad junk előre, sőt kanyarodjunk kicsit vissza: egy hónapja sokan meglepődtek, amikor kiderült, hogy ön veszi át a Honvéd irányítását.Ennyire azért ne szalad junk előre, sőt kanyarodjunk kicsit vissza: egy hónapja sokan meglepődtek, amikor kiderült, hogy ön veszi át a Honvéd irányítását.

Akkor elárulom, nem ez volt az első eset, hogy tárgyaltam George F. Hemingway úrral. Fogalmazhatok úgy is: a korábban elmaradt egyezséget most kötöttük meg a tulajdonossal.

Azzal nem számolt, hogy az MTK kispadján előbbutóbb átveheti Garami József helyét?

Ez is egy eshetőség volt, de úgy éreztem, elérkezett a pillanat, amikor el kell fogadnom egy jelentős felkérést. Mérlegeltem, milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat a kispesti szerepvállalásom, aztán döntöttem.

Mi szólt a Honvéd mellett, illetve ellen?

Ez maradjon az én titkom, ám előnyből több volt, mint hátrányból. Ha fordítva lett volna, most nem beszélgetnénk – vagy beszélgetnénk, csak másról…

Szinte nincs olyan megnyilvánulása, hogy ne ejtene szót a tiszteletről. Ez annyira fontos önnek?

Talán a legfontosabb. Vallom, az edzőnek éppúgy kell respektálnia a játékost, mint a játékosnak az edzőt, mi több, az egymás iránti tiszteletnek a futballisták között is meg kell lennie. Az öltözőben kizárólag így lehet rend, és ha ez megvan, egy szakember akkor alakíthat ki olyan együttest, amely képes megküzdeni a nehézségekkel. S ha itt tartunk, elmesélnék egy friss történetet.

Csak tessék.

Kisebbik fiam, Zsolt a minap igazolt Liverpoolba, és a klub éttermében éppen a reggelijét fogyasztotta, amikor Steven Gerrard és Jamie Carragher odalépett hozzá, kezet nyújtott, bemutatkozott, majd afelől érdeklődött nála, milyen poszton szerepel. Amikor kiderült, hogy nem azon, amelyiken ők, nagyot fújva, mosolyogva közölték, mennyire megkönnyebbültek… Ezt hallva felvetődött bennem a kérdés: vajon melyik magyar „sztár” fogadna ilyen kedvesen egy tizenhét éves, számára abszolút ismeretlen srácot? Tartok tőle, hogy nem tudnának nekem ilyet mutatni.

Az önök idejében ez másként működött?

Sajnos nem. Úgy fest, mi ilyen neveltetést kaptunk. Ami engem illet, igyekszem ezen változtatni – hiszem, hogy még nem késő.

Beszéljünk a remélhetőleg szebb jövőről: mit jósol Zsoltnak?

Igyekszem úgy válaszolni, hogy ne a büszke apa és az újsütetű Liverpool-drukker szóljon belőlem… Szóval: az, hogy az angolok egyéves megállapodást kötöttek vele, nem a véletlen műve, nem egyik napról a másikra döntöttek a szerződtetése mellett – egy esztendeje figyelték. Ezzel egy hosszú út elejére lépett, de nem árt tudnia, ha ezen akar tovább haladni – márpedig ez a feltett szándéka –, akkor még nehezebb dolga lesz, mint eddig. Ide-, azaz odajutni sem volt egyszerű, no de ott megragadni…

Péter fia néhány napig a Ferencváros edzésein vesz részt, ám ha nem jön létre az alku, marad Szombathelyen. Ez esetben nem lennék az ön helyében a Honvéd– Haladás találkozó idején.

Azért ennél kellemetlenebb szituációt is el tudok képzelni. De mondok valamit: a Honvéd nyerjen három kettőre, és a Haladás két gólját rúgja Péter.

Nem győzné hallgatni: a saját fiából nem tudta felkészíteni a csapatát.

Ezt a bírálatot egyrészt valahogy elviselném, másrészt a győzelmet a legritkább esetben kell magyarázni.

A harmincadik fordulót követően mivel lenne elégedett?

Ha összeállna egy stabil és ütőképes gárda, amelyik bármelyik magyar klubnak méltó vetélytársa lehet.

Ennél hangzatosabb szólamokkal szoktak előrukkolni az újonnan kinevezett trénerek.

Bajnoki címet vagy UEFAKupa-elsőséget hadd ne ígérjek. Ábrándozni lehet, csakhogy az a típus vagyok, aki az álmait nem keveri a realitásokkal.

Ha autójával a Hungária körúton halad, reflexből nem kanyarodik le a Hidegkuti-stadion felé?

Játékosként és edzőként összesen tizenhat évet töltöttem az MTK-nál, szép emlékek kötnek az egyesülethez, de ma már a Honvéd szakvezetője vagyok. Amúgy pedig Rákosszentmihályon lakom, és onnan célszerűbb a Gyömrői úton át a Bozsik-stadionba menni…

Az Intertotó-kupa következő fordulójában a Honvéd az osztrák Sturmmal mérkőzik. Eredmények a 7. oldalon

Legfrissebb hírek

Rayan a japánokról: Nem tudom, ki a legjobb játékosuk, meg kellene néznem a videókat

Foci vb 2026
18 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
41 perce

Ezért tarthatnak Japánban a 11-es rúgásoktól – videó

Foci vb 2026
41 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
1 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
1 órája

Zico a brazilok kiesése esetén sem lenne szomorú

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik