Az élet naposabb oldala

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2008.07.10. 23:15
Címkék
A csütörtök a magyarok napja volt a Római Teniszakadémián, hiszen mindkét versenyzőnk, Marosi Katalin és Arn Gréta is bejutott a legjobb nyolc közé, ráadásul kiválóan is játszottak a hölgyek.

Egyre épül-szépül a Római Teniszakadémia, de Márky Jenő tornaigazgatónak azt az egyet még nem sikerült elintéznie, hogy állandóan felhős legyen az ég a Gaz de France Grand Prix ideje alatt, így a 175 ezer dolláros WTA-torna csütörtöki napján legfeljebb úgy biztosíthatott volna némi árnyékot a szurkolóknak, hogy legalább néhányuk mellé odaáll, és maga takarja el a napot.

Mivel a fenti aktus érthető okokból elmaradt, szépen fogyott a naptej a lelátókon (gyönyörű idő volt ugyanis, kis széllel, de az még csak jobban barnítja a bőrt), ahol Szávay Ágnes rajongói klubjának lelkes tagjai még mindig kissé csalódottan taglalták kedvencük szerdai, dicstelen véget érő találkozóját. Ám dicséretükre legyen mondva, ugyanolyan töretlen lelkesedéssel biztatták a nap két magyar játékosát, Marosi Katalint és Arn Grétát, mint imádatuk első számú, kissé hálátlannak bizonyuló személyét, a két teniszező pedig meg is érdemelt minden buzdítást.

Marosi hároméves szünet után kezdte újra a játékot, és a budapesti volt az első WTAverseny, amelyen elindult, hála a szabadkártyának. A világranglista 799. helyezettjeként már az is váratlan bravúr volt a 29 éves teniszezőtől, hogy az első kört sikerrel vette, a másodikban, a bolgár Cvetana Pironkova (egyébiránt a női mezőny legszebben festett körmű teniszezője) ellen pedig végképp nem neki állt a zászló.

Ehhez képest Marosi túlzás nélkül kiválóan teniszezett. Remek ejtéseit a 21 éves bolgár lánynak esélye sem volt befutni, kereszttenyeresei számtalanszor találták telibe a sarkot, jól is variálta a játékot, nem hagyta, hogy Pironkova lendületbe jöjjön. Az első szettben ellenfele pocsékul is játszott (6:2-re kapott ki), de a másodikban öszszeszedte magát, és a magyar lánynak igencsak küzdenie kellett minden labdamenetért. Marosi csak 5:4-nél, a meccsért adogatva ingott meg egy kicsit (pontot sem szerzett szerváiból), majd 6:5-nél két mérkőzéslabdát is hibázott, de a rövidítésben már visszanyerte magabiztosságát, és két szemet gyönyörködtető (a másik oldalról nézve demoralizáló) ejtéssel megnyerte a találkozót.

„Nem ismertem a bolgár lányt, hiszen három évet kihagytam, de Nagy Kyra ellátott néhány jó tanáccsal – árulta el Marosi. – Az elején könnyen adta a pontokat, de a végén már nem hibázott, minden labdáért nekem kellett megharcolnom. A hajrában kissé korán kezdett el a győzelmen járni az eszem, de aztán sikerült befejeznem a meccset.”

Arn Gréta ellenben csak az első három játékban szenvedett a selejtezős szlovák Zuzana Kucová ellen, aztán felőrölve riválisa ellenállását, és (túljutva a kezdeti görcsösségen) 6:2, 6:1-re nyert. Rá a 7. kiemelt cseh Klara Zakopalová, míg Marosira a horvát Karolina Sprem vár a pénteki negyeddöntőben, míg Nagy Kyra és az ukrán Veronika Kapsaj a párosok elődöntőjét vívja a német Vanessa Henke és a román Ioana Olaru ellen. Lesz tehát kinek szurkolni, és lehet tovább barnulni is.

Legfrissebb hírek

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
22 perce

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
25 perce

Testnevelési Egyetem: elindult a regisztráció a 9. Netrisk Sport és Innováció Konferenciára

Úszás
26 perce

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
49 perce

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
49 perce

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
50 perce

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
58 perce

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
1 órája