A legszebb szó: egészség (folytatás)

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
2008.07.10. 23:15
Címkék
Az angol módszer után a magyar: szerdai lapunkban a szigetországból érkezett „panrancsnokok” által felügyelt ferencvárosi kiképzőtáborról számoltunk be, az alábbiakban pedig arról olvashatnak, hogy egy magyar szakemberekből álló stáb miként képzeli el a felkészülés fizikai részét. A Paksi FC tatai foglalkozását testközelből figyelhettük, sőt, miután Gellei Imrétől engedélyt kaptunk rá, lapunk munkatársa részt is vehetett a Simon Balla István vezette edzésen.

öt, hat van belőlük, szép sorjá ban kell átugrani őket. Nem ám csak úgy lazán, ráadásul nem egyszer, nem kétszer, hanem – hol egy, hol páros lábbal –, sorozatonként minimum négyszer, de inkább hatszor. Horváth Sándor ugyan megpróbálkozik menet közben a „Sinya, ebből csak hármat kellett?” dumával, de a szakember jobban ügyel a részletekre, mint egykor az Aranypók: egyrészt hatszor kell végigcsinálni, másrészt még csak a másodiknál tartunk. Jó fél óra így is elég ahhoz, hogy a „kevés dolog, amit ezen a világon gyűlölök” -halmazba a zsámolyt is belevegyem. A futballisták amúgy zokszó nélkül végzik a dolgukat, dicséri is őket Simon Balla István – s miután hasra esés nélkül megúszom ezt a kalandot, egy „Szép volt, Kicsi!” engem is megillet. Ez persze mit sem enyhít a zsámolyiszonyomon.

A felsőtestre erősített gumikötél már ezerszer barátságosabb. Előre, hátra, majd oldalazva kell futni, úgy, hogy a párod (Tököli Attila – ketten együtt huszonkétszer voltunk válogatottak...) ellentart. Azt nem állítom, hogy hálás feladat, de volt már rosszabb – nem is olyan rég...

Már csak tíz perc! Has- és hátizom-erősítés fér bele, a százhuszonhetedik felülés már nem esik olyan jól, mint a nyolcadik, és a mellúszást imitáló testmozgás során sem érzem magam Rózsa Norbertnek vagy Güttler Károlynak. Szerencsére Éger László jót is képes cselekedni: percről percre, gyakorlatról gyakorlatra számol, viszsza. „Ez az utolsó” – súgja meg, és mire az örömhír eljut a tudatomig, addigra tényleg vége.

Simon Balla István 85 perc elteltével kimondja a legszebb magyar szót: „Egészség!”

Legfrissebb hírek

Rayan a japánokról: Nem tudom, ki a legjobb játékosuk, meg kellene néznem a videókat

Foci vb 2026
22 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
45 perce

Ezért tarthatnak Japánban a 11-es rúgásoktól – videó

Foci vb 2026
45 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
1 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
1 órája

Zico a brazilok kiesése esetén sem lenne szomorú

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik