Egyelőre nem kíséri nagy sze rencse a magyarok szereplését a Gaz de France Grand Prix-n. A Római Teniszakadémián rendezett 175 ezer dolláros WTAviadal hétfői napján mindkét pályára lépő honfitársunk búcsúzni kényszerült, bár azt is el kell ismerni, előzetesen egyikük sem számított esélyesnek.
A világranglista 182. helyén álló Nagy Kyrának például rögtön az ötödik kiemelt cseh Lucie Safarová (67.) jutott ellenfélül, aki volt már 22. a világranglistán, a tavalyi Australian Openen pedig a legjobb nyolcig verekedte magát. Ennek megfelelően remekül, szinte hibátlanul teniszezett, így Nagy hiába próbált meg mindent, nem lehetett esélye – 6:2, 6:2-re kapott ki.
„Nem volt szerencsés a sorsolás, de ezzel nincs mit tenni: azt kell megverni, aki az ember útjába kerül – mondta Nagy. – Bíztam benne, hogy jó napom lesz, míg ellenfelem talán kifog egy rosszabbat, de nem ez történt: remekül játszott, sokkal agresszívabb volt, végig irányított minden labdamenetet, és nem is tudtam mit kitalálni ellene. Volt három olyan játék egyhuzamban, amelyben egyáltalán nem hibáztam, de Safarová beütött tizenkét nyerőt, így aztán ő nyerte meg mind a hármat.”
Nagy párosban már kedden vigasztalódhat: az ukrán Veronika Kapsaj oldalán a Marija Kondratyeva, Sophie Lefevre orosz, francia kettős ellen lép pályára.
„Igaz, hogy a negyedik kiemelt páros lesz az ellenfelünk, de egyáltalán nem verhetetlenek: úgy érzem, reális esélyünk van a győzelemre” – vélekedett Nagy.
A nap másik magyarja, a 17 esztendős, szabadkártyával induló Király Pálma (530.) is igencsak belehúzott a sorsolásnál: a német Anna-Lena Grönefeld (211.) ugyanis két éve még 14. volt a világranglistán, mielőtt edzőjével történő szakítása és egyéb problémák miatt egy esztendőre visszavonult. Májusban azonban megkezdte a felzárkózást, és egyre jobb formába lendül – ezt többek között Király Pálma is tapasztalta, miután 6:0, 6:4-re kikapott.
„Ezzel együtt nem vagyok szomorú, hiszen ez volt az első WTAversenyem, nagyon örülök, hogy lehetőségem nyílt megmutatni magam – mondta egészen vidáman Király. – Annak is örülök, hogy ilyen erős ellenféllel teniszezhettem, és lemérhettem, mire vagyok jó ellene. Az első szettben még többet hibáztam, pedig voltak lehetőségeim. A másodikban aztán négy háromig tartottam magam, de a végén a német lány volt a jobb. Elégedett vagyok a teljesítményemmel: kellett egy kis idő, hogy felvegyem a ritmust, hiszen ez egészen más tempójú viadal, mint a future- és a challengertornák, amelyeken indulok. Utána azonban nem ment rosszul a játék.”
Kedden is két magyar próbál szerencsét egyesben: Arn Gréta (180.) a negyedik kiemelt cseh Iveta Benesová (62.), a szabadkártyás Marosi Katalin (799.) pedig az orosz Anna Lapuscsenkova (109.) ellen lép pályára. A magyarok meccseire déltől az újonnan átadott, háromezer nézőt befogadó lelátóval büszkélkedő centerpályán kerül sor, emellett ezen a napon rendezik Nagy Kyráék, valamint Marosi és a brazil Marina Tavares párosmeccsét is. Utóbbiak a bolgár Tia Evtimova és a szlovák Monika Kochanová ellen játszanak.
Eredmények a 19. oldalon