Miközben a magyar futball ez évi legfontosabb eseménye, a csehországi U19-es Eb rajtjára várunk, már megy a hókuszpókusz. Többen versenyeznek azért, ki ért jobban az utánpótlásfocihoz, csalhatatlan recepteket hordozó, a futballt a furmányos oldaláról ismerő „varázsló” is feltűnt immár, és egyáltalán, hirtelen olyan fontos lett a korosztályos válogatott, hogy még... Nem múlik el úgy elemzés, hogy az éppen aktuális szakértő ne sietne megjegyezni: itt az új remény, ezek a fiúk majd megmutatják.
Tisztelettel megjegyzem: ha majd mindenki felébred, akkor tessenek arra gondolni, hogy a magyar futball még nem gyógyult meg. Mi pedig legyünk óvatosak, mert azok közül, akik most csalhatatlannak hiszik magukat utánpótlásügyekben, sokan annyit ártottak az elmúlt időszakban a sportágnak, hogy azt nem feledtetheti el semmiféle dicsőség. Csak a rend kedvéért: éppenséggel azok, akik az U19-es válogatottért az évek sodrásában a legtöbbet tették, ma már – az aktuális trend szerint – régen nincsenek a csapat közelében, mert félreállították őket. Azonban ez is megmutatja, hogy micsoda erő lakozik a sportágban, hiszen árthatnak bármennyit is a futballnak, a tehetségeket nem lehet elnyomni, ők a tudásukat ösztönösen is a jó szolgálatába állítják. Éppen ezért hihetünk abban, hogy tizenkilenc éveseink Csehországban is sikeresek lesznek; és nem feltétlenül azzal, hogy könnyedén verik meg az ellenfeleket – előfordulhat, csupa vereség kerül majd a statisztikába –, hanem azzal, hogy a játékuk már felvillantja a jövőt, azt, hogy néhány év múlva nem korosztályos, hanem felnőttszinten lesznek képesek Eb-részvételt érő futballt produkálni.
Merthogy jómagam azoknak az embereknek (edzőnek, újságírónak, szurkolónak) hiszek, akik nemcsak a remélt siker kapujában álltak a csapat mellé, hanem ott voltak a szürkébb hétköznapokon, és akik pontosan tudják, hiszen már elmondták, filmre vették, leírták, milyen körülmények közepette kellett sokat dolgozni az edzéseken, mennyi akadályon kellett áttörni a sportág balkáni infrastruktúrájában ahhoz, hogy csak egyetlen fontos gól is megszülethessen. Lehet, ilyenkor szépen csomagolt gondolatokkal illenék útjára engedni egy csapatot, főleg a fiatalokat, azonban az elmúlt évtizedek álszenteskedő csodavárása helyett most jobb, ha őszinték vagyunk gyerekeinkkel: nekünk ők azért fontosak, mert van bennük annyi tehetség, hogy már idáig eljutottak, és van bennük annyi bátorság és hit, hogy ezután is mindig szívből akarnak győzni minden meccsükön.
Ennél több nem is kell, mert ez maga a futball.