Marat most még marad

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.07.02. 23:04
Címkék
Roger Federer és Rafael Nadal közeledik a finálébeli csúcstalálkozóhoz – hacsak az újjászületni látszó Marat Szafin bele nem köp a levesükbe.

Mario Ancic a kiírt kezdési időpont után majdnem öt órával végül kezet nyújtott Roger Federernek a wimbledoni bajnokság férfi egyesének negyeddöntőjében. Kár, hogy ezt nem késhegyre menő, gigászi küzdelem, hanem 101 perces oktatófilm után tette meg, amely csak két esőszünet miatt nyúlt bele a késő délutánba. Ancic a húsz perc alatt elveszített első szettet leszámítva igazán igyekezett, a másodikban 5:5-ig tartotta is magát, de ez kevés volt ahhoz, hogy a világelsőt megakadályozza abban, hogy egyhuzamban 19. alkalommal is elődöntőt játszhasson Grand Slam-tornán, és hogy zsinórban 65. füves pályás győzelmét is megszerezze. A hatvanhatodiknál azonban nem lesz ilyen könnyű dolga – legalábbis ha a férfimezőny meglepetésembere hajlandó továbbra is legszebb napjait idézően teniszezni. Természetesen Marat Szafinról van szó: a megfejthetetlen orosz életében először elődöntős Wimbledonban, úgy, hogy – szintúgy a semmiből jött – 2005-ös Australian Open-győzelme óta a nyolcba sem jutott Grand Slam-tornán. A spanyol Feliciano López ellen már az első szettben ütőt tört, dühében átütött egy labdát a szomszéd pályára, 6:3-ra ki is kapott, de az esőszünet után már övé volt a meccs, jó játékkal – persze néhány jellemző rontással – győzött, és Federer ellen készülhet: azon kevesek egyike, akik nem fognak megilletődötten pályára lépni a világelső ellen. Elvégre 2005-ben, az említett Australian Open elődöntőjében döntő szett 9:7-re verte meg Federert…

Andy Murray ellenben túlságosan is tisztelte Rafael Nadalt, bár a spanyol ki is vívta magának a kellő respektet. Murray fogadóként esélytelenül ért minden labdához, amikor pedig adogatott, Nadal demoralizáló elütésekkel vette el minden esélyét, és 115 perc alatt 6:3, 6:2, 6:4-re nyert. Ellenfele a négy között a német Rainer Schüttler vagy a francia Arnaud Clément lehet – kettejük negyeddöntője sötétedés miatt nem fejeződött be.

Legfrissebb hírek

Lőrincz Tamás és Telegdy-Kapás Boglárka is az elismertek között a Magyar Sport Napja díjátadó ünnepségen

Egyéb egyéni
4 perce

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
18 perce

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
31 perce

Brisbane 2032: új koordinációs elnököt neveztek ki Kirsty Coventry helyére

Egyéb egyéni
1 órája

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszás: a NOB pótolta Gary Hall Jr. tűzvészben megsemmisült érmeit

Úszás
1 órája

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik