Rápihen a hétfői nagy mérkőzésekre

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2008.06.30. 01:21
Címkék
A vasárnapot hagyományosan a pihenésnek szentelik Wimbledonban, így Szávay Ágnes is fotelre és papucsra cserélte a pályát és a teniszcipőt. Volt miért kifújnia magát: hétfőn egyesben és párosban is a legjobb nyolc közé jutásért lép pályára.

Mivel – az angol teniszbajnoksá gon merőben szokatlan módon – nem esett az eső az első héten Wimbledonban (azt a néhány órás záport igazi londoni észre sem veszi), semmi akadálya sem volt annak, hogy a hagyományoknak megfelelően az idén is pihenéssel töltsék a torna első vasárnapját a teniszezők.

Ha valakinek szüksége volt a pihenésre, az a Szávay Ágnes, Dinara Szafina kettős: a tizedik kiemelt páros mérkőzése szombat késő este szakadt félbe a fehérorosz Viktorija Azarenka és az izraeli Sahar Peer ellen. Addigra Szafina már alig bírt mozdulni a fáradtságtól (a délutáni egyesvereség sokat kivett belőle), a kezdeti erőteljes játék után Áginak sem ment már anynyira, ápolni is kellett a derekát – egyszóval jól jött a lányoknak, hogy szép lassan besötétedett. Az első szettet ugyan elvesztették, de hétfőn kipihenten újra próbálkozhatnak.

„Jól vagyok, igaz, érzem mindenemet, de ez mégiscsak Grand Slam-torna – mondta a magyar lány. – A borítás is rátesz erre egy lapáttal: a fű egészen másfajta mozgást igényel, mint, mondjuk, a salak, sokkal jobban ki kell támasztani, azok az izmaim fájnak, amelyek máskor kisebb terhelést kapnak. Szerencsére remek orvos kezel, és öszszességében jól vagyok, nincs ok aggodalomra.”

Szávay tesz is róla, hogy kellően fitt legyen: a vasárnapot az édes semmittevésnek szentelte.

„A vasárnap a pihenésé: nem megyek sehová, otthon maradok a nagybátyáméknál, akiknél Wimbledonban lakom. Elvégre hétfőn két mérkőzés is vár rám” – fejtegette.

Valóban, este a félbemaradt párost folytatják, előtte azonban sokkal nagyobb feladat vár a Vasas teniszezőjére: a hármas pálya első mérkőzésén (magyar idő szerint egy órakor) Cseng Csie lesz az ellenfele.

És nem Ana Ivanovics: a 25 esztendős kínai lány ugyanis legyőzte a világelsőt, ami önmagában sokat elárul róla. Jelenleg csak 133. a világranglistán, ám ennek kizárólag egy makacs térdsérülés az oka: két esztendeje még a 27. helyen állt, és párosban (honfitársa, Jen Ce oldalán) már wimbledoni bajnoknak mondhatja magát – egyesben azonban még sosem jutott a nyolcaddöntőbe Angliában.

„Ági még nem játszott a kínai lány ellen, de ismerjük a stílusát – mondta a távirati irodának Kuhárszky Zoltán, a magyar játékos edzője. – Nagyon laposan üt, lenn lesznek a labdák, ráadásul nem is pattannak fel a füvön, úgyhogy a pörgetés itt nem olyan hatékony fegyver, mint salakon. Cseng rendkívül támadó stílusban lép fel, kiszorítja az ellenfelet, Ivanovicsot szinte lelőtte a pályáról. Ezenkívül jól kell variálni a szervát is vele szemben, mert kiválóan fogad.”

Fel van adva tehát a lecke a magyar lánynak, aki pályafutása során másodszor juthat a negyeddöntőbe Grand Slamviadalon. Legutóbb tavaly szeptemberben az US Openen verekedte be magát a legjobb nyolcba. Most – bár távol álljon tőlünk, hogy elkiabáljunk bármit is – még tovább juthat: vagy ő, vagy Cseng a cseh Nicole Vaidisová és az orosz Anna Csakvetadze összecsapásának győztesével vív majd az elődöntőért. Van tehát ok a szurkolásra – és akkor a párosról és a vegyes párosról még nem beszéltünk.

Legfrissebb hírek

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
31 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
38 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
54 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik