Ronaldo gyógyulgat

Vágólapra másolva!
2008.06.26. 00:28
Címkék

Korábban is visszatérhet Ronaldo, aki februárban szenvedett súlyos sérülést, akkor az orvosok azt mondták, legkorábban kilenc hónap után léphet pályára. A térdszalagszakadásból gyógyulgató támadó azonban nem lehet teljesen nyugodt, mert a hónap végén lejár a Milannal kötött szerződése. „A térdem egyre jobb állapotban van, most az izmokat kell megerősíteni – mondta a világbajnok csatár. – Két-három héten belül már futhatok is. Nagyon szeretnék játszani, sőt az sem elképzelhetetlen, hogy a vártnál hamarabb visszatérek, de erről még korai lenne beszélni. A Milan semmilyen ígéretet sem tett a szerződésemmel kapcsolatban, tehát biztosat mondani nem tudok.”

Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestől, mert román – és nem azért mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
7 perce

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
17 perce

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
40 perce

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
1 órája

Karácsony a palánkon túl

Jégkorong
1 órája

A nevelőedző sorrendje: család, tanulás, sport

Utánpótlássport
1 órája

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
1 órája

Szuzana Lazovics: Nincs időm főzni karácsonykor, a Kozármislenyt fogom elemezni

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik