Novak Djokovics máris búcsúzott

Vágólapra másolva!
2008.06.26. 00:28
Címkék

Egyszerre két hihetetlen ese mény történt a wimbledoni centerpályán szerda kora délután.

Az egyik, hogy Marat Szafin, a zseniális, de forrófejű és teljesen megbízhatatlan orosz szinte hibátlanul teniszezett végig egy mérkőzést – ilyesmi emberemlékezet óta nem fordult elő vele.

A másik, hogy Novak Djokovics pontatlanul, türelmetlenül, sok hibával és nem is valami taktikusan játszott, annak ellenére, hogy a verseny előtt remek formában érezte, és alig burkoltan fő esélyesnek is tartotta ki magát, aki legyőzheti Roget Federert.

A két esemény szintéziseként pedig megszületett a torna eddigi legnagyobb meglepetése: a látszólag a leszállóágnak is az alsó részén tartó, a világranglistán már csak a 75. Szafin legyőzte a harmadik kiemelt szerbet!

Djokovics ugyanis gyengén és pontatlanul ütött, szervái ritka rosszul sikerültek, Szafin pedig végig bátran, ellenfelét szorgosan mozgatva teniszezett, majd egyik nyerő ütést a másik után vágta be – ahogyan évekkel ezelőtt tette. Így aztán a szerb, aki az utóbbi öt Grand Slamen legalább a legjobb négy közé jutott (az Australian Opent meg is nyerte), 6:4, 7:6, 6:2-re kikapott, és dicstelenül búcsúzott – de legalább emelt fővel viselte a vereséget.

„Nagyon rossz napom volt, semmit sem valósítottam meg abból, amit elterveztem. Szafin sokkal jobb volt nálam: híres ugyan arról, hogy mentálisan mennyire ingatag, de ettől még remek teniszező. Én meg most hazamegyek, és kipihenem magam.”

Szafin természetesen boldog volt, de szokásos stílusában kommentálta az eseményeket.

„Djokovics összevissza nyeri a tornákat, ellene az ember nem nagyon gondolkodik a győzelmen, nekem sem volt vesztenivalóm. De nem nyűgözött le játékával, jól olvastam a szerváit, követni tudtam az alapvonalon, és ez elég volt. Régen teniszeztem kiemelkedően, már nem is emlékszem, milyen érzés. Kezdtem már kétségbeesni, hogy hiába dolgozom rengeteget – most is kinéztem már az esti moszkvai gépet.”

A hölgyeknél sem volt meszsze az óriási meglepetés: a szerb világelső, Ana Ivanovics 6:7, 7:6, 10:8-ra győzött a francia Nathalie Déchy ellen, de egy alkalommal csak egy, a hálóról jó irányba perdülő labdának köszönhetően maradt egyáltalán a meccsben. „Mázlim volt” – ismerte be maga is.

Ezt leszámítva azonban minden ment a maga túján Wimbledonban: a svájci Roger Federer simán nyert, akárcsak a ciprusi Markosz Bagdatisz vagy az ausztrál Lleyton Hewitt. A 15. kiemelt chilei Fernando González ugyan kiesett, de nélküle rendeztek már wimbedoni harmadik kört korábban is. A hölgyeknél az amerikai Serena Williams, az orosz Szvetlana Kuznyecova és Jelena Gyementyjeva, valamint a lengyel Agnieszka Radwanska is továbblépett.

Eredmények a 14. oldalon

Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestől, mert román – és nem azért mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
7 perce

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
17 perce

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
41 perce

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
1 órája

Karácsony a palánkon túl

Jégkorong
1 órája

A nevelőedző sorrendje: család, tanulás, sport

Utánpótlássport
1 órája

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
1 órája

Szuzana Lazovics: Nincs időm főzni karácsonykor, a Kozármislenyt fogom elemezni

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik