Mégsem kellett a haiti védő

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2008.06.26. 23:20
Címkék

Immár harmadszor, ezúttal valószínűleg végleg elhagyta a DVSC-t Abel Thermeus. A haitifrancia kettős állampolgárságú csatár neve már januárban felvetődött a Lokinál, majd a tavasszal újra feltűnt a csapatnál, s akkor úgy tűnt, marad is. Ám – hivatalosan – adminisztratív okok miatt mégis távozott, s a nyáron tért vissza. Hétfőn elutazott Balmazújvárosba, a DVSC-TEVA edzőtáborába, de csak két napot maradt. A klub hivatalos tájékoztatása szerint a játékos és a DVSC ugyan mindenben megállapodott, de később kiderült, hogy a színes bőrű csatár a szerződésben foglalt feltételek közül az egyiket – amelyet a klub a játékos érdekében nem kíván nyilvánosságra hozni... – nem tudta teljesíteni, ezért a megállapodás nem lépett életbe. Információink szerint a 25 éves labdarúgó egészségügyi problémák miatt nem szerepelhet az MK-győztes DVSC-TEVA együttesében.

Ugyancsak hiányzik a balmazújvárosi edzőtáborból Balogh János. A kapus jobb keze az egyik edzésen egy közeli lövésnél sérült meg. Az első diagnózis szerint megrepedt a kapus csuklója, ám biztosat csak egy hét múlva, ay újabb röntgenfelvétel elkészítése után lehet majd tudni.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

Hood fantasztikus meccsen búcsúztatta a hatodik kiemelt Noppertet a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 órája

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2 órája

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
3 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
3 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik