Kínokban fogant aranyérmek

165 centis magasságával a papírsúlyban óriásnak számító Cou szinte minden tekintetben csodabogár, megcáfolva az amatőr bokszolókról az évtizedek folyamán kialakult sztereotípiákat. Kezdjük azzal, hogy mindössze 14 éves korában ismerkedett meg a sportággal, addig – határtalan mozgásigényét kielégítendő – az utcán futkározott, villámsebesen kígyózva a járókelők között, ekként is fejlesztve egyensúlyérzékét, majd 12 éves korától az iskolai vusucsapatban tréningezett (a vusu a harcművészetek speciális, kínai ága). A tévében a romantikus kínai kalandfilmeket nézte reggeltől késő estig, amelyekben a főhős harcművészeti jártasságát kihasználva győzi le a japán megszállókat.

A kis Cout – aki természetesen egyke volt, a gyermekszámot korlátozó brutális kínai törvények következtében – édesanyja jószerével lánynak nevelte. Talán éppen e már-már természetellenes gyermekkor reakciójaként vonzódott a majdani bokszvilágbajnok a harcias sportágakhoz. Miközben vusuzott, titokban lejárt az iskolai bokszcsapat edzéseire is, amikor pedig 1995-ben szülei átirányították a területileg illetékes sportiskolába, a szülői tiltás dacára az ökölvívók kiválasztó vizsgájára ment el.

Csaltak, hogy bokszolhasson

Liang Fengnek, a felvételit irányító edzőnek rögtön szemet szúrt Cou eltökéltsége és fanatizmusa, s elhatározta, mindenáron felveszi a srácot. Volt azonban egy kis bökkenő: a falanszterszerű kínai sportiskolákba csak az a gyerek kerülhet be ökölvívónak, akinek a fesztávolsága – kinyújtott karjain az ujjhegyek közötti távolság – meghaladta testmagasságát, tekintve, hogy a bokszban a hosszú kar előnyös tulajdonság.

Cou esetében a fesztáv egy centivel alulmúlta a testmagasságot, ezért a srácot kíméletlenül eltanácsolták.

Liang mester azonban nem adta fel, s a második teszten már két centit „hozzáhazudott” a fesztávhoz, így Cout felvették. A ravasz edző azonnal kesztyűt adott védencére, s beküldte a szorítóba egy próbameccsre. A tapasztalt szakembernek leesett az álla…

„Meg sem tudták ütni! Olyan érzékkel tartotta a távolságot, hogy az ellenfél ütései milliméterekkel az orra előtt álltak meg. Ehhez járult páratlan kondíciója, a vusuedzések hatására képtelen volt elfáradni. Már csak ütni kellett megtanítanom.”

Muhammad Ali a bálványa

Csak… Mintha nem az ütés lenne a boksz lényege…

Csang Csuan-liang, jelenlegi edzője 1996-ban figyelt fel Coura. „Teacher Csang”, ahogy Cou tiszteletteljesen nevezi mesterét, egy sajátos egyveleget alakított ki az orosz, kubai és amerikai bokszstílust tanulmányozva, illetve felhasználva a hagyományos kínai harcművészetek elemeit. És ez az egyedi harcmodor tökéletesen megfelel Counak.

„Nekünk, ázsiaiaknak a gyorsaság és a hajlékonyság a legerősebb fegyverünk. Cou a legritkább esetben üti ki ellenfelét. Odaszúr neki, aztán tovalibben, mint egy pillangó. Nem véletlen, hogy Muhammad Ali a bálványa. Ő is leengedett öklökkel, kivételes gyorsaságában bízva csalogatja ellenfelét. Többnyire el sem tudják találni…” – mondja a tréner.

Persze a tehetség kevés lett volna a sikerhez, ahhoz kellett Csang „tanár úr” már-már embertelen edzésprogramja is.

És Cou csak tűrt, tűrt, miközben a 2004-es athéni olimpia után beindított blogjában ilyen bejegyzéseket olvashatunk.

„Ma éjszaka sem tudtam aludni egy percet sem, annyira fájtak a csontjaim és az ízületeim az edzésektől. Közeleg a holdújév, a legnagyobb kínai ünnep, amelyet mindenki a családjával szokott tölteni, de én tudom, hogy azt a napot is a futásnak és az erősítésnek kell majd szentelnem. Tegnap majdnem egy óráig feküdtem a földön az edzés után, csatakosan, lucskosan, és nem tudtam eldönteni, hogy az izzadtságtól vagy a könnyeimtől tocsogott a trikóm. Úgy éreztem, menten meghalok. Másnap mégis újrakezdtem.”

A vereség kizárva

Cout évek óta meg kellene operálni, annyira fáj a háta, de a műtéttel várnak a pekingi olimpia befejezéséig. „Számomra a vereség nem alternatíva, amikor az athéni olimpia elődöntőjében kikaptam a kubai Yan Barthelemí Varelától, összetörtem. Úgy éreztem, cserbenhagytam mindenkit, az edzőmet, a családomat, a hazámat. Le kell küzdenem a fájdalmat, ha majd Pekingben felálltam a dobogó tetejére, akkor lehet csak szó a műtétről.”

És a profizmusról. Mert bizony az olimpiai aranyérem – biztosra vett – megszerzése után, 27 évesen jöhet a pénzkeresés, a hivatásos pályafutás.

Az első nagy siker 2003-ban az országos bajnokság megnyerése volt. Ezzel a diadallal – úgy érezte – megváltotta a jogot arra, hogy az ország privilegizált polgárainak sorába lépjen. Felvételét kérte a Kínai Kommunista Pártba, s kérése meghallgatásra talált. Ami édesapjának sohasem adatott meg – a párttagság kiváltsága –, azt a fiú 22 évesen megkapta.

Ugyanabban az évben a bangkoki vb-n legyőzte a kubai Barthelemít, de a döntőben alulmaradt az orosz Szergej Kazakovval szemben. Egy évre rá Barthelemí visszavágott neki az athéni játékok elődöntőjében, de tétmeccsen azóta ez volt Cou utolsó veresége.

A mienjangi világbajnokság után kapott egy iPhone-t az Unicomtól, a legnagyobb kínai távközlési cégtől, és egy Buick Excelle gépkocsit másik támogatójától, a General Motors kínai leányvállalatától. A készülék telefonszáma 2008-ra végződik, miként a Buick rendszáma is.

Valami azt súgja, hogy az idei esztendő jeles dátum lesz az első kínai bokszvilágbajnok életében.