Mallorca óta húzza a gázt

Vágólapra másolva!
2008.06.25. 01:33
Címkék

pillanatokban mentettek meg?pillanatokban mentettek meg?

Lenyűgöző. De nekünk is van önbizalmunk, főleg a portugálok legyőzése után. Ha megismételjük azt a teljesítményt, nyerünk.

A törökök játéka nem meggyőző?

Ha Hollandiát vagy Portugáliát vesszük alapul, ez nem lehet kiindulási alap. Mindkét csapat meggyőző volt a csoportkörben, de tudjuk, egyik sincs már versenyben. Minden gárdának megvannak a saját erősségei. A törököknek például a moráljuk, a harci szellemük; és persze a labdarúgóik sem utolsó játékosok.

Beszélt már müncheni csapattársával, Hamit Altintoppal?

A csoportkör és a negyeddöntő után is küldtem SMS-t, amiben gratuláltam neki. Visszaírt, hogy ő is nekünk, illetve hogy szerdán találkozunk. Lehet, hogy szemtől szembe, a pályán is. De ez semmit sem jelent. Tudom, hogy támadásban és védekezésben is kiváló, majd megpróbálom felülmúlni.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
9 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
9 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
10 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
11 órája
Ezek is érdekelhetik