Bárányos Zsolt érkezhet

Vágólapra másolva!
2008.06.25. 01:33
Címkék

Noha korábban Bárányos Zsolt azt mondta, ha június 23-ig nem sikerül külföldre szerződnie, Nyíregyházán folytatja pályafutását, még nem jelenthető ki, hogy a hatszoros válogatott középpályás a Spartacus labdarúgója. „A vezetők már az első beszélgetésünk óta tudják, hogy külföldre igazolnék – mondta Bárányos Zsolt. – Ha mégsem lesz belőlem légiós, Nyíregyházára megyek, és nem azért, mert ha nincs ló, jó a szamár is. Megtisztelő a klub érdeklődése, és igenis van perspektíva a csapatban.” A hétfő délelőtti gyakorláson az új erőnléti tréner, György Roland irányításával erdei futáson vettek részt a játékosok, délután pedig labdás edzés várt rájuk. A kölcsönbe adott Montvai Tibort a Kecskemét megvásárolta, és a védő Sipos Tamás is az élvonal újoncához tart. Granát Balázs Kaposvárra, Dejan Vukadinovics Minszkbe mehet, de távozhat Erdélyi Miklós, Lengyel Roland és George Menougong is. Ott volt az első edzésen a Paksról szerződtetett Belényesi Miklós, a korábban két Ligakupa-mérkőzésen játszó román támadó, Bogdan Apostu pedig Bárányos Zsolthoz hasonlóan a hét második felére ígért választ.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
9 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
9 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
10 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
11 órája
Ezek is érdekelhetik