A szakmai igazgató segítőjét keresi

Keszthelyi ZoltánKeszthelyi Zoltán
2008.06.25. 01:33
Címkék

A Siófok gyengén szerepelt az elmúlt bajnokságban, így nem csoda, hogy nagy változások voltak a klubnál. Hétfőn munkába állt a csapat új szakvezetője, Détári Lajos, aki egyelőre egymaga felel a szakmai feladatokért. Elődje, az olasz Aldo Dolcetti az MTK második csapatához szerződött, s a két pályaedző, Hagymási Zoltán, valamint Balogh Zoltán sem dolgozik már a sárga-kékeknél. Détári Lajosnak nem csupán a játékosokat kell felráznia, illetve az együttes futballját eredményesebbé tennie, hanem segítőit is meg kell találnia. Nemes Ferenc, a Siófok tulajdonosa elmondta, hogy Détári Lajos – aki hivatalosan szakmai igazgató a klubnál – dönti el, ki legyen a segítője, az elöljáróknak csak annyi kikötésük van, hogy a kiválasztottnak legyen pro licences képesítése.

A tréningre elsők közt érkezett Hegedűs Gyula, aki egy plusz két éves megállapodást írt alá a balatoniakkal: az új játékos a siófoki kapus, Hegedűs Lajos unokatestvére, s Diósgyőrből tért vissza. Rajta kívül a tavasszal Újpesten futballozó Györök Tamás ismét egykori csapata tagja. Annyi bizonyos, hogy Bonifert Péter, Kozmor Ákos, Ambrus Sándor és Somogyi Gábriel nem lesz a klub játékosa, míg Csopaki Istvánnal szerződést bontottak a vezetők.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: az FTC harmadszor is legyőzte a Honvédot

Vízilabda
1 perce

Nem láthattunk gólt a szlovén–skót NL-meccsen

Minden más foci
14 perce

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
24 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
29 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
39 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
47 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
56 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
1 órája