Újabb értékes győzelem

Vágólapra másolva!
2008.06.22. 00:35
Címkék

A mérkőzés előtt kiderült, hogy Földi Sándor nem számíthat Varga Zsófiára, mert a svédek ellen térdszalaghúzódást szenvedett. A lengyelek kezdték jobban az összecsapást, a vendégek főképp az ötös poszton játszó Marta Jujkára építették játékukat, és a center eredményessége jóvoltából az első negyed után a látogatók vezettek. A kisszünetet követően nemcsak a magyar pontok gyűltek Laczi Edit és Mansaré Finda bravúros megoldásai után, hanem a csapat személyi hibái is. Térfélcsere után sajnos nem a kosárlabda dominált, inkább harc folyt a pályán. Rengeteg volt a személyi hiba, összesen ötvennyolcat fújtak a játékvezetők a mérkőzésen. A lányok kiváló küzdőszellemüknek köszönhetően legyőzték a lengyeleket is, igaz, a végjátékban kis híján ráfizettek: a rengeteg kihagyott büntető miatt majdnem vereség lett a vége. Földi Sándor a lefújás után sem volt teljesen elégedett. „Küzdelmes, harcias második félidőt követően sikerült nyernünk, voltak jó megvillanásaink, ötletes megoldásaink, de volt kapkodás is, van min javítani” – mondta a kapitány.

Legfrissebb hírek

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
5 perce

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
6 perce

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
45 perce

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
57 perce

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
2 órája

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik