Peking 2008: a buszokat és a teherautókat sem kímélik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.06.22. 00:34
Címkék
Pekingből a teherautókat kitiltják, az autóbuszok motorjait pedig korszerűsítik az olimpia előtt - közölte a kínai Közlekedési Minisztérium. Júliustól már a Pekingbe érkező távolsági buszoknak is meg kell felelniük az Euro IV szabvánnyal egyenértékű kínai környezetvédelmi előírásoknak, amelyeknek a minisztérium vizsgálatai szerint összesen 2610 busz nem felelt meg.
„Legkevesebb 1890 távolsági busz motorja korszerűsítésre szorul, további 700 járművet pedig le kell cserélni" – mondta Ho Csien-Csung (He Jianzhong) minisztériumi szóvivő.Az átalakításához a kínai kormány is hozzájárul, buszonként a költségek felét, azaz mintegy 50 ezer jüan (1,1 millió forint) támogatást ad. A városon áthaladó, nem pekingi teherautóknak jövő hónaptól kerülő úton kell haladniuk, július 20. és szeptember 20. között a páros rendszámú autók a páros napokon, a páratlan rendszámúak pedig a páratlan napokon közlekedhetnek.A pekingi városvezetés már korábban ígéretet tett arra, hogy az olimpiai játékok fő helyszíneinek közelében nullára csökkentik a károsanyag-kibocsátást, ennek jegyében a szigorú szabályok bevezetése mellett, az olimpiai létesítmények közelében használt több mint 500 jármű, az autóktól kezdve a daruskocsikig, elektromos meghajtásúak lesz.A trolibuszok mellett a kínai fővárosban már több mint 4000 autóbusz földgázzal üzemel, amelyek a hagyományos buszokhoz képest 80 százalékkal kevesebb szennyezőanyagot bocsátanak ki.Pekinggel kapcsolatban gyakran szóba kerül, hogy a kínai főváros a maga 3,5 millió autójával a világ egyik legszennyezettebb levegőjű városa. Ezzel szemben tiszta levegőjű, úgynevezett kékeges napok száma az utóbbi tíz év alatt 40 százalékkal, 100 napról 246 napra emelkedett, és ez a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi bejelentése szerint is elég alapot képez ahhoz, hogy a játékok idején a levegő minősége megfelelő legyen.Peking éghajlata szubtrópusi monszun, amelyet jelentős mértékben befolyásolnak a szárazföldi hatások. Például a mostani dél-kínai áradásokat okozó csapadékból a kínai fővárosba csak a közel 90 százalékos páratartalom, és az ezzel járó legfeljebb 3,5 kilométeres látótávolság jut. A ködösnek tűnő párás időt a helyi viszonyokat kevésbé ismerők ránézésre szmognak titulálják.
Legfrissebb hírek

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
46 perce

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
1 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
2 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
2 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
2 órája

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik