Csak priusz nélküli edző jöhet szóba

Vágólapra másolva!
2008.06.22. 00:35
Címkék
Szombaton Székesfehérváron folytatta ülésezését az MOSZ szakmai bizottsága. A tanácskozás egyetlen napirendi pontja a Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány lemondása nyomán előálló helyzet megoldása: vagy így, vagy úgy, de záros határidőn belül szakvezetőt kell találni a férfiválogatott élére, ugyanis július 4-én megkezdődik a felkészülés a 2009-es Európa-bajnokságra minősítő selejtezőkre.

Információink szerint meglehetős egyetértés jellemezte a grémium (jelen lévő tagjai: Sterbenz Tamás elnök, Rátgéber László, Mészáros Lajos, Zsoldos András, Ránky Mátyás, Meszlényi Róbert, Balogh Judit és Földi Sándor telefonon) munkáját. Azt valamennyien joggal sérelmezték, hogy tavaly ilyenkor, amikor Ivkovicsot a férfi-, illetve Bencze Tamást a női válogatott élére kinevezték, Berényi János elnök nem kérte ki a sportág legfőbb hazai szakmai testületének véleményét. Tulajdonképpen visszatetsző, hogy most, amikor ég a ház, az elnökség a fenti szakemberekre számít a kritikus helyzet megoldásában – ők pedig vállalták a feladat teljesítését.

Úgy hírlik, Zsoldos (Kecskemét), Sabáli Balázs (Paks), Peresztegi Nagy Ákos (Albacomp) neve is felvetődött, de előbbi kettő nem vállalta, utóbbinak pedig – több más jelölttel egyetemben – nincs szakedzői

diplomája, s az elnökség döntése értelmében 2008. január 1-jétől csak ilyen képesítés birtokában lehet valaki szövetségi kapitány.

„A fenti értesüléseket sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánom” – mondta Sterbenz Tamás, aki a szakmai bizottság vezetése mellett a főtitkári teendőket is ellátja. – Tény, hogy még mindig nincs kapitány, de ígérem, hétfőn már az elnökség elé terjesztünk három nevet, akik közül kiválaszthatják majd a legalkalmasabbnak ítélt szakembert. Vannak olyan jelöltek, akik gondolkodási időt kértek, ezt megadtuk nekik. Szóba került olyan edző neve is, aki korábban már volt kapitány. Annyit azonban feltétlenül írjon le: elfogadtuk, hogy kétféle ember soha többé semmilyen funkciót ne tölthessen be a magyar kosárlabdázás vezetésében. Az egyik, aki lemondott tisztségéről, a másik pedig az, aki feljelentéseket fogalmaz a szövetség ellen. Lemondókra és feljelentőkre ugyanis nincs szükségünk.”

Legfrissebb hírek

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
5 perce

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
34 perce

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
1 órája

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
1 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2 órája

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
3 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik