Búcsú csúcssebességen?

Vágólapra másolva!
2008.06.22. 00:35
Címkék

Személyes kedvencünk, a 11-es párbajban a négy horvát kísérletező közül egyedül eredményes Darijo Srna most nem állt meg – senkinek. Úgy szlalomozott végig a vegyes zóna játékosok számára fenntartott folyosóján, ahogy valamivel korábban a pályán egyszer sem. De legalább már nem könnyezett. A Sahtar Doneck középpályása helyett így Josip Simunic lett „állandó” horvát beszélgetőpartnerünk. A Hertha védője végigfintorogta minden interjúját, vakarózott, baseballsapkája simlédere mögé rejtette szemét – de becsületesen válaszolt a kérdésekre. Arra a háromra, amelyet engedélyezett.

Nem vették túl könnyedén a törököket? Ha nyomás alatt tartják őket, talán megtörtek volna.

Tudtuk, mire számíthatunk tőlük, láttuk, hogy utolsó vérig harcolnak, hogy sohasem adják fel. Nagy lehetőséget hagytunk elveszni, de nem azért, mert „pihentünk” a pályán. Kihajtottuk magunkat, sajnos ezúttal ennyi volt bennünk. Ilyen a futball. Eltaláltuk a lécet, több helyzetet dolgoztunk ki a törököknél, mégsem Horvátország jutott az elődöntőbe. Jó ideig kísérteni fog a kiesés, másodpercek választottak el minket a továbbjutástól.

Mit gondol, a szétlövésben nem szerencsésebb, ha az első körben a tapasztaltabb futballisták végzik el a tizenegyeseket?

Egyrészt az áll a labda mögé, aki vállalja a feladatot. Életkortól és rutintól függetlenül el lehet hibázni a lövést, ez benne van a pakliban. Rakitic és Modric technikailag képzett, felkészült labdarúgó – balszerencsések voltak. Nehéz kimondani: van ilyen.

Slaven Biliccsel vágnak neki a vb-selejtezőnek?

Nagyon remélem. Slaven jó edző, szeretek vele dolgozni. Kiestünk, ez nyilván neki is borzasztóan fáj, de bízom benne, hogy a posztján marad.

Legfrissebb hírek

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
13 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
15 perce

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
34 perce

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
36 perce

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
1 órája

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
1 órája

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
1 órája

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik