A horvátoknál küzdenek

2008.06.19. 23:36
Címkék

Botos Antal, a PMFC-Pécs Plaza utánpótlásért felelős vezetője gondolt egy merészet, és felvette a kapcsolatot a horvát NK Osijek vezetőségével és utánpótlás-vezetőivel. A megbeszéléseket egyezség követte, amelynek értelmében az ősztől a PMFC U9-es és U11-es korosztályos csapatai a horvát régiós bajnokságban is szerepelhetnek: „A soproniak hasonló modellt követnek Ausztriában, és mi is szeretnénk kihasználni az Eszék és Pécs közötti közelséget. Fiatal labdarúgóinknak előnyére válhat, ha már ebben a korban megismerkednek más futballkultúrával is, és azt, ugye, mondanom sem kell, hogy miután a horvátok szerepelnek az Európa-bajnokságon, futballjuk mindenképpen erősebb, mint a magyar.” Már csak a horvát regionális szövetség engedélye hiányzik, s megvalósul az együttműködés a két klub között. A megállapodásban szerepel az is, hogy július elején a PMFC barátságos mérkőzést játszik az NK Osijekkel Eszéken.

Legfrissebb hírek

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a Gladbach gólzsákja

Foci vb 2026
6 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
22 perce

Csata a berohanó ultrákkal – nem így képzelte a búcsút a Nantes klublegendája

Francia labdarúgás
44 perce

Ez egy ilyen nap? Redzic Damir klubja is menesztette edzőjét – hivatalos

Minden más foci
54 perce

Matthäusnak és Lahmnak nem tetszik a német keret kihirdetésének időzítése

Foci vb 2026
55 perce

„Ha egyszer barcás lettél, örökké az maradsz” – Lewandowski elbúcsúzott a szurkolóktól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
1 órája

Neymar: Egészséges vagyok, és megérdemlem a helyem a vb-keretben

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik