A királyok városa legrégebbi királyai
Már az előmeccs előtt teli volt a parkoló a Gáz utcai csarnok mellett. Naná, hiszen a teremben a két ősi helyi rivális, az Alba Regia és a Videoton örökifjú kosarasai mutatták meg, hogy semmit sem felejtettek ebből a játékból. A lelátót megtöltő közönség hálás is volt minden szépért s jóért. Énekszó és dal köszöntötte Varga Józsi minden megmozdulását. A meccs különdíjasa a csata egyetlen idegenlégiósa, Wojciech Rosinski lett, a jól értesültek szerint azért, mert 900 kilométert autózott a gáláért.
Nem autózott semennyit, és repülővel sem jött meg a főmeccs egyik legnagyobb sztárja, Robert Shannon, ám amerikai honfitársa, Lance Blanks, a tíz évvel ezelőtti fehérvári bajnokcsapat irányítója telefonon bejelentkezett a bemutatás alatt, elnézést kért, mert munkája miatt nem lehet itt, és fennhangon kiabálta az éterbe, hogy „Hajrá, Székesfehérvár!” Még a kiejtésével sem volt szemernyi gondja sem a Cleveland Cavaliers menedzserének, aki az NBA június 26-i draftjának előkészületei miatt nem lehetett az egykori társak között.
A többiek kiválóan érezték magukat a régi közegben, már szombat este magyar nótától volt hangos a fehérvári ír kocsma. Dávid Kornél utalt is rá, hogy „óriási bravúrokat ne várjanak tőlünk, de remélem, jól szórakoznak majd a nézők.” Az edző, Farkas Sándor azt mondta „minden éjjel éjféltől hajnal négyig edzettünk”, és talán erről beszélgetett a meccs előtt kollégájával, Zsoldos Andrással is. Sokkal többet nevettek, mint tíz esztendeje a bajnoki döntőben, amikor összesítésben 4–1-re verte meg az Albacomp a történelme legutóbbi fináléját játszó Honvédot...
Jutott egy perc a csendre és az áhítatra: a tavaly elhunyt Tóth Attilára, Farkas Sándor akkori segítőjére és az azóta eltávozott szurkolókra emlékezett a lelátó és a parkett népe. Aztán elkezdődött a gálameccs, és Halm Rolland, az Albacomp jelenlegi ügyvezetője magától értetődő dobócsellel elindult, majd remek ívű pincérdobással fejezte be az akciót. Hogy melyik játékos hányas számú mezben lép pályára, sokáig titok volt, azt mondták, akire éppen rámegy valamelyik. Nos, a két csapatban akadtak jó néhányan, akik ma is az élvonalban játszanak, többek között Orosz László, aki remek légpasszt értékesített. Boros Zoltán volt a feladó, akit óriási ünneplésben részesítette a publikum már a bemutatásnál is.
„Nem volt ez mindig így. Amikor két esztendővel az ominózus bajnoki finálé után az Albacomphoz igazoltam, fehérvári barátaim mondták, hogy nagyon fortyogott a helyi Bközép, amikor felvetődött, hogy idejövök. Én, a gyűlölt pesti csapat tagja” – mosolygott az irányító, akin nem látszott az idő múlása. Akkoriban az is elképzelhetetlen volt, hogy olyan hosszú ideig zúgjon a vastaps a Honvéd egyik találatánál, mint az említett Boros, Orosz kombináció után.
Aztán egyre inkább belelendült játékos és szurkoló egyaránt. A tenyerek csupán addig pihentek, amíg lendületet vettek, hogy újra összeütődjenek – volt miért örülni. Dávid zsákolása, egy parádés Matus, Dávid, Halm akció, Gémes „Lecsó” óriási blokkja, a megannyi szép dobás, szellemes akció.
A királyok visszatértek Fehérvárra, a lelátó népét idézve izzott a csarnok, újra itt volt a magyar bajnok!
